A szerb parlament képviselői 60 napirendi pont megtárgyalásával folytatták munkájukat, köztük a 2024-es költségvetéstervezetre is kitértek – írja az RTS. A képviselők számos kérdést feltettek.

Jelena Jerinić, a Zöld-balfront képviselője megkérdezte Bratislav Gašić belügyminisztert, hogy az ő állítása szerint miért hivatali titok Slobodan Milenković és Dusan Mitić felügyelők fenyegetettsége, de az is érdekelte, hogy Nenad Vučković, a csendőrség egyik tagja továbbra is a rendőrség alkalmazásában áll-e.

Đorđe Miketić, a Moramo-Zajedno képviselője arra kérte Nikola Selaković munkaügyi minisztert, hogy válaszoljon, mi történik az obrenovaci „Mei Ta” gyárban, ahol egy munkás meghalt, egy másik pedig megsérült.

Stefan Krkobabić, a PUPS-Szolidaritás és Igazság képviselője megkérdezte Szerbia kormányát és az illetékes minisztériumokat, hogy fontolóra veszik-e a „Duna-Tisza-Duna” csatorna újjáépítésének lehetőségét, és ha igen, vannak-e előzetes adatok a szükséges beruházások összegéről. Aleksandar Marković, a Szerb Haladó Párt képviselője felszólította az ügyészséget, hogy vizsgálják ki azokat a médiában megjelenő vádakat, melyek az ellenzék két kulcsfigurájának, Dragan Đilasnak és Miroslav Aleksićnek a „többmilliós ügyeihez” kapcsolódnak. Az egyikük, mint mondja, „míg hatalmon volt, 619 millió eurót keresett”, a másik pedig „kétes ügyletekkel 55 millió dinárt szedett össze”.

A képviselői kérdések után a jelenlevők áttértek a törvényjavaslatok részletes megvitatására, beleértve a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot is, amelyre 186 módosító indítvány érkezett. Vladimir Orlić, Szerbia Közgyűlésének elnöke 17 órás vita után lezárta a napirend minden pontjáról szóló meghallgatást, és bejelentette a munka mai napon, azaz október 24-én való folytatását.

A 2024-es költségvetéstervezet 2040,9 milliárd dinár összbevételt irányoz elő, ami 136,9 milliárd dinárral, vagyis 7,2 százalékkal haladja meg az idei költségvetési kiegyensúlyozás utáni bevételek összegét.

A költségvetési kiadásokat 2238 milliárd dinárban tervezik, ami 5 százalékkal haladja meg a 2023-as költségvetési egyenlegből származó összeget, így a költségvetési hiány 197 milliárd dinár, azaz a GDP 2,2 százaléka lesz, ami alacsonyabb az idei évre tervezett 2,8 százaléknál. A napirenden többek között a médiatörvények megvitatása, valamint a szerbiai választási folyamatot nyomon követő felügyelőbizottsági tagok megválasztása is szerepel.