Hírfolyam
Az ígéret szép szó, de Vučić talál szebbeket is
Néhány héttel ezelőtt a Danas nyomán összegeztük, hogy ki mindenki lehet az alakulófélben lévő mozgalomnak a tagja. A lap akkor arról írt, hogy a jelenlegi szerb hatalmi koalíció minden pártja máris támogatja az új szerveződést: ott lesz Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalma, a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közössége, a Szerbiai Szocialista Párt, a Rasim Ljajić vezette bosnyák párt, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok, Mezőgazdászok és Proletárok Pártja (köznapi nevén: PUPS) és természetesen a Vajdasági Magyar Szövetség is.
Legalább negyven autó áthajthatott az autópályán elgázolt férfi holttestén
Egy kilencvenkét éves román turistát gázoltak halálra vasárnap este Magyarországon az M0-s autópályán, Törökbálint térségében - tudta meg az RTL Híradó, amely részletesen beszámolt a baleset körülményeiről. Tudomásuk szerint a férfi az Annahegyi pihenőnél szállt le az...
Topolyán nyert a Partizan, de továbbra is második a TSC
A belgrádi Partizan 3:1-re nyert a TSC Arénában a Topolyai Sport Club ellen a Szerb Szuperliga 33. fordulójában, s a győzelemnek köszönhetően ismét bekapcsolódott a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő második helyért folytatott harcba. A TSC négy fordulóval a bajnokság...
Ferenc magyarországi látogatásának visszhangja Rendkívüli nemzetközi lapszemlénk
Ferenc pápa magyarországi látogatása nagy érdeklődést váltott ki a világsajtóban, mert politikai jellegű is volt, így például az orosz–ukrán békére szólított fel, de voltak mögötte kínos ügyek is. Mindazonáltal sikeresnek tekinthető a látogatás. – Átlapoztuk a...
Sajtot ajándékba? Miért ne! Egyre többen választják a kézműves termékeket
A csantavéri Vörös Annamária férjével, közösen három évvel ezelőtt vágott bele a sajtkészítésbe. Azóta sok dolog változott, kezdetben szakkönyvekből tanultak, és az internetre támaszkodtak, ma már azonban ők is bátran kísérleteznek receptekkel. Különböző érlelt...
Megtámadták a köztelevízió stábját
Miközben a Belgrádi krónika című műsornak forgattak Zimony utcáin a majálisi eseményekről, egy férfi először csak verbálisan támadt rá a Szerbiai Rádió és Televízió stábjára, majd az operatőr kameráját is megrongálta. Az eset során sem az újságíró, sem az operatőr nem...
„Kit zavar a magyar felirat egy magyar többségű településen?”
„Mérhetetlen döbbenettel és sajnálattal kell közzétennünk azt a hírt, hogy Bácsgyulafalván a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége által felállított magyar nyelvű feliratot, még aznap ismeretlen tettesek leszakították, majd elvitték magukkal” – áll a VMDK...
Titkos küldetésről tárgyalt Ferenc pápa Budapesten
Bizonyságot nyert, hogy Ferenc pápa nem hirtelen ötlettől vezérelve szakított időt egy találkozóra Hilarion budapesti és magyarországi orosz ortodox metropolitával a háromnapos budapesti látogatása alatt. Ezt maga a katolikus egyházfő tette egyértelművé a Rómába...
Pénzbefizetéshez kötnék a bizonyítvány kiadását egyes iskolák
Közeledik az iskolai év vége, és vannak szülők, akiknek „felszólítást” küld ki az iskola, hogy fizessék be a biztonsági szolgálatért járó pénzt, vagyis a szülői hozzájárulást, ami akár a 3000 dinárt is meghaladhatja. A Novosti írása szerint a szülőket azzal...
Kamatemelésre szólította fel az Európai Központi Bankot az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felszólította az Európai Központi Bankot (EKB), hogy jövő év közepéig folytassa a kamatemelést, míg az Európai Unió (EU) pénzügyminisztereit a költségvetési politika szigorítására hívta fel a magas infláció visszaszorítása érdekében. – Fő...
Több száz emberrel keresik az öt szomszédját lemészároló férfit
Több száz nyomozó és rendőr kutatott vasárnap is azután a férfi után, aki Texas államban 5 szomszédját ölte meg péntek éjszaka, miután egyikük megkérte, hogy késő esti órákban ne lövöldözzön a háza udvarán. A rendőrség 130 ezer dollár nyomravezetői díjat is...
Egy családban két mesterség
1973-ban Péterrévéről Zentára hívott az első munkahelyem. Egy napot rászánva elindultam kiadó szobát keresni. Éppen a zeneiskola előtt álldogáltam, s azon gondolkodtam, melyik utcába induljak el szerencsét próbálni. Abban a pillanatban a zeneiskola sarkán megjelent...
Vaskapukulcs
Annál több háborúságról tanúskodik a közvetlen közelben Galambóc (Golubac) vára, melyet a kora középkorban építettek rá ismeretlen népek egy római kori erődítmény maradványaira a Vaskapu bejáratánál, ott, ahol a legszélesebb a Duna, stratégiai szempontból rendkívül fontos ponton. A szerbek, magyarok és törökök állandóan ütötték-vágták egymást a végvárért, mely követhetetlenül sok hozzáépítésen, romboláson és toldozáson-foldozáson esett át. A romos várat 2016 és 2019 között EU-s forrásoknak (6,5 millió eurónak) köszönhetően rekonstruálták, mondhatni, az egész komplexumot teljesen újjáépítették. Mai állapotában a felújított vár igazán impozáns látvány, és egyúttal rengeteg információval szolgáló történeti múzeum, látogatóközponttal bővítve. Immár a turisták hódítják meg, az ágyúk meg az ágyúgolyók pedig olyanok, mint a játékszerek.
A munka ünnepén
A munkátlanság dicséretét szeretném zengeni. Azt a drága időt, amikor nem kell semmit sem csinálni, amikor csak úgy vagyunk, szabadon; lustálkodhatunk, fecserészhetünk, olvasgathatunk, keresztrejtvényt fejthetünk, főzőcskézhetünk, kirándulhatunk – ahogy kedvünk...
A medve, a kislány és a média
Circus Bear Kills 1, Injures 16” – írta meg a The New York Times közel száz évvel ezelőtt, 1927. május 8-án. A két nappal korábban történt esetről azonban több magyar lap egy kevéssé tragikus végkimenetellel számolt be, és valójában a mai napig nem tudni biztosan,...
Pásztor: Aleksandar Vučić őszintén ért és támogat bennünket
Interjút adott a Politika napilapnak Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség, és a tartományi parlament elnöke. Az április 28-án megjelent beszélgetésben többek között szó esett a VMSZ és a Szerb Haladó Párt viszonyáról, valamint a szerb elnökkel való...
Átlagos alkalmazott: kimerült vagy az összeomlás határán van
A szerbiai polgárok kétharmada krónikus kimerültségben szenved a munkahelyén, vagy pedig a kimerülés határán van, derült ki annak az egészségügyi felmérésnek az adataiból, amelyet a Kantar Health Intézet végzett el kilenc különböző országban, közölte a német GIZ. Mint...
Meghalt egy német férfi, miután átesett a bringájával egy felborult rolleren
Nyomozni kezdett a német rendőrség, miután Gelsenkirchen vasárnap meghalt az az 59 éves férfi, aki péntek este egy felborult elektromos rolleren esett át a biciklijével, írta meg a 444.hu. A férfi súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol később meghalt. A rendőrség...
Lezárják az utat Zombor és Apatin között
Kedden, május 2-án felújítás miatt lezárják a Zombor és Apatin közötti autóutat. A forgalmat irányítják, a járművek felváltva haladhatnak majd ezen a szakaszon. A munkálatok július 10-ig tartanak. Alternatív útvonalnak használható a Zombor-Lugovo-Bácsszentiván-Apatin...
Fidesz-közeli üzletasszony vezeti a magyar közpénzzel támogatott hotelprojektet
Borturizmusra, wellness- és konferencia-szolgáltatásra építené bizniszmodelljét a vajdasági Karlócán épülő új hotel, melynek létesítését a magyar állam tulajdonában lévő HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. közel 3 milliárd forinttal támogatta. A...
Brnabić: Kifogtuk az összes halat és rákot a Nyugat-Moravából az útépítés miatt
A moravai korridor első szakaszának megnyitása alkalmával Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy ez a beruházás nagyon nagy kihívásokat támasztott az állam elé, amikor a környezetvédelemről van szó. Az újságíróknak kifejtette, hogy a projektum során ki kellett...
Brnabić: Szerbia és Horvátország kapcsolata különösen bonyolult
A Szerbia és Horvátország közötti kapcsolatokat sok kérdés, félreértés, nézeteltérés, mély seb és nagy bizalmatlanság terheli - mondta Ana Brnabić szerb miniszterelnök vasárnap Zágrábban, a Szerb Nemzeti Tanács (SNV) közgyűlésén. Úgy vélte: egyik szerb tisztségviselő...
Megnéztük az árakat a palicsi majálison Itt a részletes program és az árak
Már a hétvégén rengetegen voltak a Palicsi-tó partján, ahol 38. alkalommal szervezik meg a majálisi forgatagot. Az idén is csak a sétány egyik oldalán vannak a kiállítók, így valamivel kényelmesebben lehet sétálni, de az áraktól leesett az állunk. Jól gondoljuk meg,...
„Csak akkor tudok jobb bort készíteni, ha én jobbá válok” Sütő Zsolt kürti natúr borász: Ahogy élünk, úgy dolgozunk, s az meg is jelenik a borban
Egy vasárnap délelőtt beszélgetünk Palicson, miután borászkollégájánál, barátjánál, Maurer Oszkárnál töltötte a hétvégét. Sütő Zsolt kürti (Felvidék, Szlovákia) borásszal beszélgetni olyan, mintha az idők kezdete óta ismertük volna egymást, s a világon való...
Vesić: A mezőgazdaságban dolgozók több mint egyharmada külföldi
Szerbiában az építőiparban dolgozók harminc százaléka külföldi, a mezőgazdaságban viszont ennél is többen dolgoznak, mondta vasárnap Goran Vesić építési-, infrastrukturális miniszter. A Večernje novostinak adott interjújában bejelentette, hogy további engedmények...
Az elnök közbelép
Kettő és fél millió euró dinár ellenértékét utalta át az államkincstár a két nagynak mondott belgrádi focicsapatnak: a Crvena zvezda és a Partizan részesült az állami támogatásból – ahogy azt az államfő ígérte is, miután közölte, hogy a két sportegyesületnek tetemes...
Fürdővárosi státusz van, gyógyfürdő nincs Mi fortyog a föld alatt Óbecsén?
A fürdővárosi státuszt az 1930-as években szerezte meg Óbecse, és az akkori gyógyfürdő mellett még a múlt század nyolcvanas éveiben is volt szálláshely, étterem. Aztán jött a rendszerváltozás, ezeket az épületeket lebontották, és valószínűleg a fürdővárosi státuszra...
Egy egészséges függőség
Amikor megtanultam olvasni, számomra egy ablak nyílt meg a világra. Aztán alighogy megismerkedtem a betűkkel, egy betegség miatt több hetet kórházban, majd otthon kellett töltenem – az egyetlen dolog, ami ekkoriban ki tudott szakítani az „életbe”, az az olvasás volt....
Tizenegyen meghaltak egy gázszivárgás miatt
Tizenegy ember életét vesztette, kilencen pedig kórházba kerültek gázszivárgás miatt Lundhianában, az észak-indiai Punjab tartomány egyik városában vasárnap, írja a Euronews. A katasztrófavédelem szakértői nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, hogy megtalálják a...
A vasárnap valódi munkaszüneti nap legyen, ezt követelik a szakszervezetek május elsején
A legnagyobb szerbiai szakszerszervezetek Belgrádban hétfőn felvonulással jelzik, azt szeretnék, ha betiltanák a boltok nyitvatartását a hét utolsó napján. Ennek érdekében aláírásokat is gyűjtenek a petícióhoz. A szakszervezetek illetékesei azt mondják, a fogyasztók...





























