Hírfolyam
A pályakezdő tanárok fizetése az emelés után sem éri el az átlagbért
A Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeteinek Szövetsége (USPRS) adatai szerint a pályakezdő tanárok nettó bére jelenleg az országos átlag alatt van. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) határozottan tiltakozik a pályakezdő tanárok alacsony bérei miatt. A...
Kortól és egészségtől függ az új jogosítvány érvényessége
A közlekedési törvény külön figyelmet szentel az idősebb gépkocsivezetők alkalmasságának, ezért az 65 év felettieknek rövidebb időre szól a jogosítványuk. Azoknak, akik betöltötték a 65. életévüket, meg kell újítaniuk ezt a dokumentumot egy orvosi igazolással, amely...
A választói névjegyzék felülvizsgálatát végző bizottságba a VMSZ Vujičićet és Butást jelölte
A Köztársasági Képviselőház képviselői szerdán megválasztották a választói névjegyzék pontosságának felülvizsgálatával, ellenőrzésével, hitelesítésével és frissítésével foglalkozó bizottság tagjait és azok helyetteseit is. A javaslatra 159 képviselő szavazott igennel,...
Újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra a szerb államfő érintettségéről a „szarajevói szafari”-ban Aleksandar Vučić egy boszniai televízióban tagadta a vádakat
Két, 1993-ból származó dokumentum került nyilvánosságra, amelyek Domagoj Margetić zágrábi újságíró szerint Aleksandar Vučić háborús szarajevói jelenlétére és szerepére utalnak. A boszniai Föderáció televíziójának (FTV) Plenum című műsorában bemutatott dokumentumokat...
Hogyan fizeti ki a MOL az egymilliárd eurót az oroszoknak?
Az első akadály, amelyet a MOL és a Gazpromnyeft közötti, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvénycsomag vásárlása jelentette, leküzdhető lett, miután keretmegállapodást kötöttek a többségi csomag megvásárlásáról, de a pénz átutalásának folyamata még...
A teherforgalom blokádja nem befolyásolja az autóval utazó polgárok határátlépését
Aleksandar Seničić, a Szerbiai Utazási Irodák Szövetségének igazgatója kiemelte: a teherforgalom blokádja a határátkelőkön nem fogja befolyásolni az autóval vagy autóbusszal utazó polgárok határátlépését, mivel a teherautó-terminálok teljesen elkülönülnek, írja a...
Elhunyt Voith Ági
Nyolcvanegy éves korában elhunyt a Jászai Mari-díjas színésznő, Voith Ági. A tragikus hírt Bóta Gábor újságíró-műsorvezető közölte Facebook-oldalán, őt Bodrogi Gyula hívta fel a történtekkel. „Legyőzte a gyilkos kór. (...) Sokat láttam őket gyerekkoromban a József...
Kinek jár kedvezmény a villany-, a gáz- és a fűtésszámlára?
Januártól a legszegényebb polgárok benyújthatják vagy megújíthatják kérelmüket az áram, a gáz és a távfűtés díjára vonatkozó kedvezményekre. Radoš Popadić, az energiaügyi miniszter tanácsadója a köztelevíziónak elmondta, hogy bővült azoknak az állampolgároknak a köre,...
Vádat emeltek Karácsony Gergely ellen a Pride megszervezése miatt
Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádolták meg, és tárgyalás nélkül döntenének az ügyében. Vádat emelt az ügyészség Karácsony Gergely ellen, amiért a főpolgármester a tiltó rendőrségi határozat...
Harminc perces tanórák – mi szól mellette és mi ellene?
Igencsak nagy vitát generált és heves reakciókat váltott ki – elsősorban a pedagógusok körében – az oktatási miniszter korábbi nyilatkozata, miszerint fontolóra vették a tanórák harminc percre történő rövidítését. Az Oktatási Dolgozók Szakszervezete szerint a döntés...
A teherautósok harmadik napja blokkolják a határátkelőket
A régió fuvarozói már harmadik napja blokkolják a teherforgalmi határátkelőket az új belépési és kilépési rendszer (EES), valamint az Európai Bizottság és a schengeni országok nem megfelelő reakciója miatt. Mindkét irányban zárva vannak a következő határátkelők:...
A levegő tiszta – kivéve ott, ahol a lakosság legnagyobb része él
A levegő az országban tiszta – kivéve Belgrádot, Újvidéket, Ništ és még tizenkilenc várost (köztük a székvároson kívül még öt vajdasági települést - Szabadka, Belcsény, Nagybecskerek, Zombor, Pancsova), ahol a lakosság többsége él. Ez a rövid üzenete annak az új, a...
24 óra 24 újszülött
Az elmúlt huszonnégy órában huszonnégy baba született Újvidéken. A székvárosban kedd, január 27. 7 óra és szerda, január 28. 7 óra közötti időszakban az újvidéki szülészeten huszonnégy szülés volt: az édesanyák kilenc kislánynak és tizenöt kisfiúnak adtak...
„A következő választások sorsdöntőek, ezért a hatalom most minden posztra kizárólag lojális embereket nevez ki”
Dalibor Petrović szociológus úgy értékelte, hogy a következő választások sorsdöntőek, és a hatalom arra törekszik, hogy „bebetonozza” az összes struktúrát, valamint az intézményeket kizárólag lojális emberekkel töltse fel. Az Insajdernek nyilatkozva – a közszférában...
Trump: Nagyon jó dolgok történnek Ukrajnával és Oroszországgal
Donald Trump szerint előrelépés van az orosz-ukrán háború megoldása felé vezető folyamatban - az amerikai elnök kedden a washingtoni Fehér Házat elhagyva újságírók előtt hangoztatta optimizmusát, közölte az MTI. Az elnök részletek említése nélkül kijelentette, hogy...
Đoković kétszettes hátrányban volt, amikor ellenfele feladta a mérkőzést
Minden bizonnyal nem így tervezte Novak Đoković az elődöntőbe jutást az idei Australian Openen: a szerb teniszező az első szettet 6:4-re, a másodikat 6:3-ra veszítette el az olasz Lorenzo Musetti ellen a negyeddöntőben, s a harmadik játszmában, amikor Đoković 3:1-es...
Mától közvetlen beszélgetést lehet kezdeményezni a kataszter munkatársaival
A Köztársasági Földmérési és Kataszteri Hivatal (RGZ) január 28-tól, vagyis szerdától lehetővé teszi a polgárok számára a közvetlen beszélgetést az ingatlankataszteri szolgálatok vezetőivel. A polgárok minden munkanapon 13 és 14:30 között beszélhetnek a vezetőkkel,...
A pékek a kenyér árának emelését kérik a kormánytól
A Pékek Uniójának elnöke, Zoran Pralica elmondta, hogy a pékek január 29-én, csütörtökön kérelemmel fordulnak a szerb kormány felé, és kérik a Sava kenyér árának korrekcióját, vagyis hogy a jelenlegi 62 dinárról 65 dinárra emeljék egy vekni árát. A Beta...
Súlyos baleset Topolya közelében, négy órára lezárták az autópályát (videó)
Kedden este, fél nyolc körül súlyos közlekedési baleset történt a Szabadkát és Újvidéket összekötő autópályán, Topolya közelében. A balesetben négy jármű volt érintett, és öt személy sérült meg. A forgalmat több mint négy órán keresztül teljesen lezárták, a járműveket...
Ezért nem jutott az országnak az EU 177 millió eurójából
Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 171 millió euró értékű támogatást nyújt a Nyugat-Balkánon az infrastruktúra és a magánszektor fejlesztésére. A forrásokat négy ország kapja: Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Albánia és Észak-Macedónia. Az Európai...
A pártkönyv többet ér, mint a diploma "A tudás hatalom, az oktatás pedig nem eladó!" - Tömeges tüntetés Belgrádban
Többezer ember vett részt a belgrádi, „A tudás hatalom” elnevezésű tüntetésen az Egyetemista téren, a Belgrádi Egyetem Rektorátusának épülete előtt, a blokádban lévő hallgatók felhívására. A Szent Száva, az iskolák védőszentje alkalmából szervezett tüntetésre...
Tizenegy év börtönt kapott a férfi, aki miatt meghalt anya és lánya Szabadkánál
A Szabadkai Felsőbíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte Josip T.-t, mert a tavaly márciusban Szabadka közelében közlekedési balesetet okozott, amelyben Sanela S. és lánya, Marija életüket vesztették. Ez elsőfokú ítélet, és a vádlott már jelezte, hogy nem fellebbez a...
Ki fogja felújítani az Újvidéki Városháza épületét? Felfüggesztették a versenypályázatot, nem jelentkezett megfelelő ajánlat
Felfüggesztették az újvidéki Városháza ablakainak és egyes ajtóinak cseréjére kiírt közbeszerzési eljárást, mivel nem érkeztek megfelelő ajánlatok. Újvidék Város Műemlékvédelmi Intézete leállította ezt az – adókkal együtt – több mint 111 millió dinár értékű...
Beázik az iskola, két hete online tanulnak a gyerekek
A belgrádi Železnik városrészben működő Jerković Fivérek Általános Iskolában már a második hete nincs rendes tanítás, mivel az iskola zárva tart a tető beázása miatt. A Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) čukaricai önkormányzati bizottságának tagja, Miloš Hrnjaz azt...
Lehetne-e államelnök Novak Đoković?
Értetlenül áll a világ az előtt, hogy Szerbia milyen mostohán bánik Novak Đoković teniszezővel csak azért, mert támogatta az egyetemisták tiltakozásait. A nagy példányszámú francia L’Équipe sportlap a címoldalán tett közzé egy fényképet a belgrádi tüntetésről. Annak...
Jelentkezzen tűzoltónak!
A kettős állampolgárság nem akadálya annak, hogy valaki a szerb belügyi rendszerben vállaljon hivatást. Ez a tűzoltó szolgálatra is igaz, közölte kedden Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-oldalán. Mint írja, valós lehetőség nyílt arra, hogy...
A pancsovai finomító már szállít a kutakra
Keddtől már minden szerbiai benzinkúton kapható volt a pancsovai kőolajfinomítóban a termelés újraindítása után előállított dízel üzemanyag – közölte Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter A tárcavezető kiemelte: a polgárok csaknem 100 napig...
Késik a kutatással foglalkozó tudósok fizetése
Késnek azoknak a kutatóknak a bérei, akik Szerbiában egyetemeken dolgoznak, és amelyeket január 15-én kellett volna kifizetni, állítja a Szerbiai Tudományos Szakszervezet. A Tudományos, Technológiai Fejlesztési és Innovációs Minisztériumnak küldött közleményükben...
Kortárs erőszak: Egyik fülére megsüketült a diák
A klisai Dušan Radović Általános Iskola egyik első osztályos tanulóját az iskola udvarán egy idősebb fiú megütötte, aminek következtében a diák bal fülére súlyos halláskárosodást szenvedett. A másik fiút megrovásban részesítették. Az incidens tavaly október közepén...
Szent Száva-díj a zentai tanítónak és iskolának
Harmincegy Szent Száva-díjat adtak át az oktatás területén elért kiemelkedő eredményekért Szerbiában. Az elismeréseket a szerb kormány épületében tartott ünnepségen Đuro Macut miniszterelnök és Vuk Dejan Stanković oktatási miniszter nyújtotta át a 2025-ös év...





























