Hírfolyam
Pásztor Bálint TOP 10 eredménye 2025-ben
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke január 1-től, tíz napon át, minden délután 4 órakor visszatekint a tavalyi év eredményeire – TOP 10 eredmény 2025-ben címmel, közösségi oldalán. Mint írja, nem fontossági sorrendben és nem időrendben teszi ezt. “Azon...
Szélsőségesek vállalták magukra a berlini támadást, ami miatt tízezrek maradtak áram nélkül
Politikai indíttatású támadás okozhatta a délnyugat-berlini áramszünetet, amely miatt több tízezer ember maradt áram nélkül. A támadást egy szélsőbaloldali csoport, az úgynevezett Vulkán Csoport vállalta magára egy levélben. A berlini rendőrség tájékoztatása szerint...
Felállították, majd biztonsági okokból rögtön le is szerelték az óriáskereket Nagybecskereken
Eltávolítják azt a panorámakereket, amelyet nemrégiben állítottak fel a nagybecskereki Szabadság téren a karácsonyi és újévi ünnepek idejére. A kerék egyetlen napig sem üzemelt, írja a zrenjaninski.com. A történtekkel kapcsolatban megszólalt Simo Salapura...
Az államfő szerint Karađorđétól napjainkig nem volt jobb időszak az országban – gazdasági értelemben
Gazdasági szempontból az országban „Karađorđétól napjainkig” nem volt jobb időszak, vélekedik Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić. Értékelése szerint Szerbiában ma „minden a 90-es és a 2000-es évekkel ellentétesen” zajlik, miközben „az igazi diktatúra” 2000 és 2012...
A Rio Tinto 1,5 milliárd euróra perelné Szerbiát
Pert készít elő a Szerb Köztársaság ellen a Rio Tinto vállalat, és kártérítést fog követelni azért, hogy a Jadar-völgyben nem valósul meg a lítium kitermelése; az igényelt összeg nem kevesebb mint másfél milliárd euró – jelentette ki Dragan Đilas. Az ellenzéki...
A család megerősítette, meghalt egy szerb fiatalember a svájci bártűzben Eddig 24 áldozatot azonosítottak, negyvenen meghaltak, több mint százan súlyosan megégtek
A család megerősítette: a crans-montanai diszkóban történt tűzeset halálos áldozatai között egy szerb állampolgár is van, közölte az N1-el Ivan Trifunović, Szerbia svájci nagykövete. „A családtól van megerősítésünk. A rendőrségtől még nincs hivatalos visszaigazolás,...
Holttestet emeltek ki a Dunából
Vasárnap 13 óra tájban ismeretlen férfi holttestét emelték ki a Dunából Újvidéknél. A 021.rs szerint a helyszínre érkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani, segíteni már nem tudtak a férfin. Az áldozat kora és személyazonossága ismeretlen, az azonosítás...
Leszakadt a jégpálya feletti tető is Inđijában
Boomlott az inđijai városközpontban található korcsolyapálya fölötti fedélszerkezet, miközben a munkások a konstrukció bontását végezték. Nikola Došen, a Sportközpont igazgatója elmondta, hogy az időjárási körülmények és a látogatók biztonságát fenyegető veszély miatt...
Leszakadt a bácsföldvári piac tetőszerkezetének egy része Állítólag a közelmúltban újították fel
Olvasóink értesítették szerkesztőségünket arról, hogy vasárnap reggelre leszakadt a bácsföldvári piac asztalait fedő tető egy része. A fotókon látszik, hogy Bácsföldváron is havazott, elképzelhető, hogy ez hozzájárult ahhoz, hogy a tető a súly alatt összeroppanjon. A...
Vučić szerint Milošević letartóztatása Szerbia legnagyobb szégyene
A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság egykori elnökének, Slobodan Miloševićnek a letartóztatása Víd-napján történt, hogy a megaláztatás a lehető legnagyobb legyen, és hozzátette: ez hazánk egyik legnagyobb szégyene. Azt is kijelentette, hogy Miloševićet azért...
Január 17-én vagy 18-án újraindul a pancsovai finomító
„Az első kőolajszállítmány legkésőbb január 15-ig megérkezik a finomítóba, az oroszoknak és a magyaroknak mielőbb meg kell állapodniuk” mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić szerb elnök. 85 000 tonna nyersolajra számítanak, január 17-én vagy 18-án...
Aktiválták a sürgősségi riasztási SMS-rendszert Elmehet az áram, veszélyes útra kelni a havazás, eső és fagy miatt
Aktiválta a lakosság számára az SMS-ben történő sürgősségi riasztási rendszert a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Az intézkedést a január 5. és 7. között előrejelzett ónos eső miatt hozták meg Szerémség, Belgrád, Dél-Bánát, a Morava menti térség, Kelet- és...
Vataščin: Egymásért és a belénk kódolt fájdalom oldásáért
Lenyűgözőek a fájdalmaink. Főleg azok, amiket úgy hívunk: kulturális traumák. Ezek definíció szerint viszonylag jól érzékelhetően nemzedékeken át, később is a „mieink”. Mihez is kezdenénk nélkülük? Még a kései utódok is. Át sem élted, részt sem vettél benne, mégis...
Politikai árkokon átnyúlva, a külhoniak szólásszabadsága mellett
Egy csoport egyetemista 2026. január harmadikára rendkívüli tüntetést szervezett a budapesti szlovák nagykövetség elé. A demonstráció célja a Robert Fico koalíciója által megszavazott, a második világháború utáni Beneš-dekrétumokat védő törvénymódosítás elleni...
A születésnapján hunyt el az ismert labdarúgóedző
Egy szomorú sporthírrel kezdődött az év: 76 éves korában elhunyt Milorad Kosanović. A sors úgy akarta, hogy éppen a 75. születésnapján távozzon az élő sorából, közölte a SportKlub. Kosanović, aki edzői pályafutása alatt kétszer is vezette a belgrádi Crvena zvezdát,...
Vučić: Megkétszerezzük a hadsereg kapacitásait és erejét A szerb államfő szerint Venezuela kapcsán világos ki kell mondani, hogy sérültek a nemzetközi jogok
A venezuelai akciót követően egyértelmű, hogy a nemzetközi jogrend és az ENSZ Alapokmánya sérült; a világban az erő joga, az erősebb joga uralkodik, és ez az egyetlen elv, amely ma a globális politikát meghatározza – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő a...
Az elmúlt évek legnagyobb hóesése várható a térségben
Figyelmeztetést adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet vasárnap reggel Szerbia területére a nedves hóra és a helyenként előforduló ónos esőre. A figyelmeztetést nemcsak mára, hanem január 7-ig érvényes. Nyugat és dél-nyugat Szerbiában 10–20 cm vastagságú...
Már el is bontották az ünnepi vásárt a parlament előtt, de közlekedni még mindig nem lehet
Vasárnap reggelre eltűntek a sátrak a parlament előtti térről Belgrádban, ahol a Ćacilend és az improvizált „karácsonyi, újévi falucska” lakói tartózkodtak. Az ügy kapcsán a közösségi médiában megszólalt a „Kreni–promeni” szervezet is. Közlésük szerint az eltávolítás...
Ennyit ér ma a legendás, összetörhetetlen mobiltelefon
A Nokia 3310 sokak számára nosztalgikus emlékeket ébreszt. Ha még mindig megvan – ne dobja ki. A „régiség” ma meglepően sok pénzt érhet. Aki a kétezres évek elején Nokiát használt, emlékszik, mennyivel egyszerűbb volt akkor az élet. Kicsi, játékos gombok, egy kedves...
Vučić vasárnapra összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot
Az elnöki palotában vasárnap 10 órától ülésezik a Nemzetbiztonsági Tanács, közölte az elnöki kabinet. A Beta azt írja, hogy erről szombaton késő este adott ki közleményt az elnök sajtószolgálata, a kurta közleményben azonban nem részletezik, hogy az ülés összehívására...
Trump Maduro elfogása után: Másokat is utolérhet az amerikai igazságszolgáltatás
Donald Trump szombati sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy utasítására az amerikai fegyveres erők katonai műveletet hajtottak végre Venezuela fővárosában. Elmondása szerint Nicolás Maduro venezuelai elnök és felesége elfogása a második világháború óta példa nélküli...
Évente több mint száz halálos áldozatot követel a be nem kapcsolt biztonsági öv
A Belügyminisztérium (MUP) szombaton közölte, hogy évente több mint 100 sofőr és utas veszti életét pusztán azért, mert nem használta a biztonsági övet. „Ezek nem puszta számok és statisztikák, hanem lesújtó valóság. Az első ülésen az utasok körülbelül 85 százaléka...
A MOL küldöttsége Pancsovára látogat: Felgyorsulhatnak a tárgyalások a NIS jövőjéről
Az N1 értesülései szerint a magyarországi MOL vállalat delegációja január 5-én, hétfőn Pancsovára érkezik, ahol megtekinti a kőolaj-finomítót és a Petrohemia vállalatot, valamint több megbeszélést is folytat. Az Egyesült Államok január 23-áig meghosszabbította a NIS...
Brigitte Bardot és Nicolás Maduro a címlapokon Szilveszterkor is átlapoztuk a világsajtót
Szerkesztőségi megjegyzés: E heti lapszemlénk késéssel jelenik meg, mert szombatra virradóra Donald Trump hadserege támadást intézett Venezuela és a caracasi elnöki palota ellen, hogy elrabolják az ország elnökét és annak feleségét. Helyi idő szerint dél körül az...
Február végéig marad hatályban az árréseket korlátozó rendelet Ezt követően három törvény teremtene rendet a piacon
Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter kijelentette, hogy nem kerül meghosszabbításra az árrések korlátozásáról szóló rendelet, amely február végéig van érvényben. Mint elmondta, a terv szerint az első negyedév végéig három kulcsfontosságú törvényt...
Emelkedtek az útdíjak: Ezek az árak érvényesek január elsejétől
Az új év számos változást hozott Szerbiában, ezek közé tartozik az útdíjak emelése is. A júliusi árváltozást követően újabb korrekció lépett életbe, így a gépjárművezetőknek bizonyos útszakaszokon magasabb összeget kell fizetniük az autópályák használatáért. Az...
Hősként viselkedett a svájci diszkótűzben eltűnt szerb fiatalember
A Svájcnak azon a részén élő szerbek, ahol Crans-Montana található, és ahol egy éjszakai szórakozóhelyen kitört tűzben 40 ember életét vesztette, 121-en pedig megsérültek, összefogtak, és igyekeznek segíteni egymásnak. A megsérült szerb gyerekek többsége égési...
A hó miatt gondok lehetnek az elektromos- és hőenergia ellátással
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) közölte, hogy január 4. és 7. között helyenként ónos eső és havas eső megjelenése várható. Az intézet tájékoztatása szerint ez nehézségeket okozhat a közlekedésben, valamint problémák adódhatnak a lakosság...
Trump szerint foglyul ejtették a venezuelai elnököt és kirepítették az országból
Az amerikai elnök közleménye szerint a szombati támadásban elkapták Nicolás Madurót és feleségét, és kireptették Venezuelából, írja a hvg.hu külföldi hírforrások alapján. „Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású csapást Venezuela ellen és...
Súlyos baleset történt Óbecse és Temerin között (Fotó)
Súlyos közlekedési baleset történt az Óbecse és Temerin közötti úton. A 192_rs Instagram oldalon közzétett kép tanúsága szerint egy autó lesodródott az úttestről és felborult. A portál szerint sérültek is vannak, a helyszínre a mentők is kiérkeztek. A bejegyzés...




























