Hírfolyam
Arabok kapnak szavazási értesítőt Belgrádban olyan címeken, ahol nem is élnek
Több polgár küldte el nekünk azt a szavazási értesítőt, amelyet saját lakcímükre kaptak, viszont olyan arab nevű személyek nevére szólóan, akik nem is élnek az adott címen – jelentette ki Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke. Lutovac az X-en közzétett több fotót is,...
Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet
A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton....
Zelenszkij: Az új kisebbségi törvénnyel mindent megtettünk, amit elvártak tőlünk
Ukrajna mindent megtett, amit elvártak tőle az európai uniós ajánlások átültetésével kapcsolatban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters szerint, miután az ukrán parlament az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez fontosnak tartott...
Egyre több horvát város mond le a szilveszteri tűzijátékról
Már 44 horvátországi város jelentette be, hogy Szilveszter éjszakáján nem szervez tűzijátékot, helyette környezetbarát, látványos fényinstallációkkal ünnepelnek, hogy megvédjék az állatokat és a környezetet a káros hatásoktól. Tekintettel arra, hogy Horvátországban...
Drogbandákat dicsőítő dal, táncikálás a kocsiban – Így kampányol az elnök (VIDEÓVAL)
Aleksandar Vučić egy újabb videóval örvendeztette meg az ország népét a TikTok közösségi médiában: ezúttal a szerbiai autópályák építési ütemének örvend. Az alig egyperces felvétel azonban több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol. A videóban azt látjuk, hogy...
Egy pontot szerzett a TSC Kragujevacon
Nem született gól a kragujevaci Radnički 1923 és a Topolyai Sport Club mérkőzésén a Szerb Szuperliga 18. fordulójában: a Kragujevacon megrendezett mérkőzésen a vendégek veszélyesebbek voltak, több gólhelyzetet is kialakítottak, de ezúttal nem sikerült gólt szerezniük....
Dačić kormányfő lenne
- Szerbia számára az lenne a legjobb megoldás, ha Aleksanadar Vučić lenne az államfő, én pedig a miniszterelnök – jelentette ki Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke. Elképzelését azzal indokolta, hogy „nehéz időkben erős államvezetésre van szükség, amely az...
Jogi segítséget nyújtott a szabadkai ombudsman az átvert nyugdíjasoknak
Az idei évet elsősorban az idősebb szabadkaiak védelmének szenteltük – jelentette ki Tóth Szalai Erika, Szabadka emberi jogi biztosa az Emberi Jogok Világnapja (december 10-e) alkalmából. Elmondása szerint azok a nyugdíjasok kaptak segítséget, akiket a lelkiismeretlen...
Módosulnak a nyugdíjazás feltételei
A jövő év első napjától módosulnak a nyugdíjazás feltételei, közölte a Köztársasági Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alap a közösségi médiafelületeken. Az öregségi nyugdíj korhatára a nők esetében változik, két hónappal emelkedik. Ezzel összhangban 2024. január...
Visszacsinálta Ukrajna az oktatási nyelvtörvényt
Megszavazta a kijevi parlament pénteken a korrupció elleni harcról és a kisebbségekről szóló törvény módosítását. Ez utóbbi értelmében a politikai reklámokban, az állami iskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségek osztályaiban, a médiában használható minden uniós...
A Szerbia az Erőszak Ellen 25 ezer választási megfigyelőt állít
A december 17-i voksolás tisztaságát a Szerbia az Erőszak ellen (Srbija protiv nasilja) 25 000 választási megfigyelője fogja ellenőrizni több mint 8 300 szavazóhelyen, jelentette ki Dejan Stevanović, a szervezet Központi Választási Bizottsága választásokat ellenőrző...
Elhunyt a Love Story sztárja
Családja körében, 82 éves korában meghalt Ryan O'Neal amerikai színész. A hírt fia osztotta meg. Családja nem közölte a halál okát, de O'Nealnél 2001-ben leukémiát, 2012-ben pedig prosztatarákot állapítottak meg. Az Oscar-díjra jelölt színész leginkább az 1970-ben...
Gulyás Gergely Nagybecskereken is kampányolt a VMSZ mellett
A helyi érdekérvényesítés mellett azért fontos, hogy erős érdekképviselete legyen a vajdasági magyarságnak, hogy továbbra is jók legyenek a magyar-szerb kapcsolatok - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Nagybecskereken pénteken. A...
Közel-Keleten a helyzet változatlan… ... tűzszünet után újabbnál újabb csapások Gázára – A világsajtó a klímakonferenciával is foglalkozik
A világsajtó az elmúlt napokban a dubaj-i éghajlati világkonferenciát kommentálta, egy másik fontos téma pedig Nicolás Maduro venezuelai elnök bejelentése volt, miszerint a szomszédos Guyana olajban gazdag területét venezuelai tartománnyá kívánják nyilvánítani. Nagy...
Az önkormányzatok fizessenek ki 10 ezer dinárt az alkalmazottaknak – ha van rá pénzük
Tízezer dinár egyszeri támogatás kifizetésére tesz az önkormányzatoknak javaslatot a szerb kormány, ennek persze az a feltétele, hogy a költségvetésükben legyen erre pénz – ebben állapodott meg Ana Brnabić kormányfő a szerbiai közigazgatási szakszervezet képviselőivel...
Több mint ezer jelöletlen sír van a migrációs útvonalak mentén
Több mint ezer jelöletlen sírt számoltak össze az Európai Unióba vezető migrációs útvonalak mentén – írja a Guardian. Ezek többségét a görög, olasz, spanyol partvidéken, illetve a belarusz-lengyel, valamint a szerb-magyar, illetve a bosnyák-horvát határon láthatók....
Hamarabb megkezdődhet az autista gyerekek fejlesztése
Minél korábban sikerül diagnosztizálni az autizmust, annál hamarabb el lehet kezdeni a gyermek fejlesztését. Ezt hivatott segíteni az a mesterséges intelligenciával megtámogatott rendszer, ami akár már 24-48 hónapos kor között is jelzi, ha fennáll a probléma....
Az alapvető kiadásokra megy el a családi költségvetés 40 százaléka
Szerbiában az alapvető kiadásokra megy el a családi költségvetés 39,7 százaléka. Az Eurostat 30 országot rangsorolt aszerint, hogy mennyit költenek a háztartások élelmiszerre, lakhatásra, vízre, áramra, gázra és más fűtőanyagra, és ezen a listán Szerbia a 7. helyen...
Petícióval kérik a hangos pirotechnikai eszközök betiltását
Az Animal Rescue Serbia szervezet levéllel fordult minden szerbiai polgármesterhez, amiben a hangos pirotechnikai eszközök okozta problémákra hívják fel a figyelmet, amik különösen decemberben és januárban keserítik meg sok ember és állat életét. A szervezet október...
Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia csak együtt lehet sikeres
A jövő megértése érdekében fontos, hogy a szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül, a magyarok pedig nem lehetnek sikeresek a szerbek nélkül, úgyhogy egyértelmű, hogy mi motiválja az együttműködést - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tanjugnak adott,...
Belehalt sérüléseibe a felgyújtott szerbcsernyei férfi
A Vajdasági Klinikai Központban pénteken reggel belehalt sérüléseibe a 26 éves szerbcsernyei A.T., akit az édesanyja leöltött benzinnel és felgyújtott. A fiatalember hét nappal korábban szenvedte el az életveszélyes égési sérüléseket. A férfi édesanyját, S.M-et 30 nap...
Új dallal jelentkezett a Guns N’ Roses
A General címet viselő szám még a Chinese Democracy idejéből származik, csakúgy, mint a zenekar augusztusban megjelent másik szerzeménye, a Perhaps, írja a hvg.hu. Új dallal jelentkezett a Guns N' Roses, a The General című dalt a zenekar énekese, Axl Rose még a...
Kicsit kell türelmesnek lenni és kedvezőbbek lesznek a lakáshitelek
Szerbiában jelenleg stagnálnak az ingatlanárak, és senki sem tudja biztosan megjósolni, hogy 2024-ben mire számíthatunk. A leendő lakásvásárlók számára jó hír a bankok bejelentése, miszerint jövőre az infláció csökkenése miatt várhatóan alacsonyabbak lesznek a kamatok...
Befejeződött Magyarország valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési programja Afrikában
Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi szektorának védelmét is megerősítették a kibertámadásokkal szemben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken...
Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy indul a 2024-es oroszországi elnökválasztáson
Megerősítette pénteken Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz államfő, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson - közölte pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökség. Erről annak a beszélgetésnek a részvevői számoltak be a sajtónak, amelyet az államfő folytatott...
Teszünk az erőszak ellen?
Egy vajdasági faluban furcsa figurák, akik között felismerhetőek voltak a Szerb Haladó Párt helyi erői, lezárták annak a földművesnek az ingatlanát, aki részt vesz a gazdatüntetések megszervezésében. A rendőrség a helyszínen csak a vállát vonogatta, hogy nem tehet...
Stojanović: Olivera Zekićnek jól áll a náci egyenruha, passzol ahhoz, ahogyan a média felett uralkodik
Hatalmas botrány, hogy Olivera Zekić, a szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsának elnöke fotómontázst tett közzé magáról náci egyenruhában, aminek büntetőjogi felelősségre vonás kellene hogy a következménye legyen - mondta Dubravka...
Čedomir Jovanović, a Dveri koalíció és a VMSZ listáján van a legtöbb fiatal képviselőjelölt
A Szerbiai Ifjúsági Ernyőszervezet (KOMS) bejelentette, hogy a legtöbb fiatal parlamenti képviselőjelölt, pontosan 39 fő Čedomir Jovanović listáján szerepel, melyet a Dveri és Zavetnici közös listája követ 38 fiatal jelölttel. A választási kampányt figyelemmel kísérő...
Sztrájkba lépnek a szegedi buszsofőrök, hétfőn rengeteg járat kimarad
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet vasárnaptól kezdve kétnapos sztrájkot szervez, amely Szegeden a Volánbusz buszvezetőit érinti, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) járatait nem. Tehát a villamosok és trolibuszok zavartalanul közlekednek, azonban...
Jelentsék, ha az önök lakcímére, ismeretlen személy nevére érkezik választási meghívó!
A Szerbia az erőszak ellen lista választásokat ellenőrző csapata felszólította a polgárokat, hogy értesítsék őket, amennyiben postaládájukba az adott címen nem lakó személy nevére szóló választási meghívólapot kézbesítenek - írja a 021.rs. „Minden cédula bizonyítékul...




























