Aleksandar Vučić egy újabb videóval örvendeztette meg az ország népét a TikTok közösségi médiában: ezúttal a szerbiai autópályák építési ütemének örvend. Az alig egyperces felvétel azonban több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol.

A videóban azt látjuk, hogy Szerbia köztársasági elnöke saját kezűleg vezet egy Škodát, amely saját bevallása szerint 17 éves, s el is mondja, hogy ritkán vezethet ő maga, csak „ilyenkor, amikor sikerül elszöknie a testőreitől”. Ha ezt komolyan vennénk, felvetődik a kérdés: tényleg ennyire alkalmatlan az államfőt védő egység, hogy csak úgy le lehet rázni a tagjait egy kis autókázás erejéig? Mert ha igen, az elég nagy baj.

Hogy a kommentelők egy része szerint egy 2006-os Škodának nincs ilyen műszerfala, azt nem tudjuk kommentálni, de aki ért hozzá, megteheti.

A közlekedési szabályokat viszont ismerjük, így tudjuk, hogy az is baj, hogy az elnök saját állítása szerint csak azért nem vezet gyorsan, mert hát ott a stáb, amely a felvételt készíti…

Akárhogyan is, a felvételen az is látszik, hogy ködös, szürke időben zajlik a forgatás, vagyis hát az autózás. Vučić közli, hogy megnézi, mi megy a rádióban, kapcsolja is be a készüléket, majd önfeledten táncos mozdulatokat tesz, miközben mindkét kézzel elengedi a kormányt. Az autópályán, ködben. Ha ő így szokott vezetni, talán jobb is, hogy ritkán engedik a kormánykerékhez – legalábbis kocsiban…
Legalább ilyen érdekes a dal, amelyre önfeledten mozdul az elnök: egy bizonyos Rap das Armas című dalról van szó, amelyet azonban „szülőföldjén”, Brazíliában betiltottak, mert a drogbárók ellen küzdő rendőrök elleni gyilkosságokat dicsőít. A dal az Elite Squad (magyarul az Elit halálosztók címmel forgalmazták) című film betétdalaként vált ismertté, ennek ellenére azonban a brazil rádiók soha nem sugározták, éppen annak tartalma miatt, emlékeztet a Nova.rs.
Nagy kérdés, hogy az elnök éppen azért ezt a dalt választotta, mert tudja, milyen jelentéstartalommal bír, vagy azért, mert lövése sincs róla, hogy stílszerűek maradjunk.
Akárhogy is, nagy a baj.