Hírfolyam
Egy lány miatt verhették meg a fiút, akinek eltört a lába
Lábtörés miatt kért segítséget a belgrádi sürgősségi központban F.D. (19) obrenovaci lakos. A Nova értesülései szerint a fiú az orvosoknak és a rendőröknek is azt mondta, hogy fiatalemberek csoportja támadta meg a háza előtt. Nem hivatalos információk szerint a...
Az újraszámolás oka és módja is megkérdőjelezhető?
A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolásáról a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy kaptafára készült, több mint kétszáz, szóról-szóra megegyező szövegű nyilatkozat alapján döntött – közölte az Átlátszó. Ezek a nyilatkozatok a...
Az áldozatot izolálták, az erőszakoskodók viszont rendesen tanulhatnak tovább
Két hónappal azután, hogy az elszenvedett fizikai és szexuális erőszak miatt kimaradt az iskolából, a toponicai Đura Jakšić Általános Iskola diákja visszatért az iskolapadba. A kislány nem az osztálytársaival, hanem egyedül ül egy tanteremben – az Oktatási...
Magyar Péter: Orbán helyében kiírnám az előrehozott országgyűlési választásokat
„A főpróba jól sikerült, a közönség tapsol, elértünk 30 százalékot, de a valódi előadás az nem most lesz, hanem egy országgyűlési választáson, és addigra már egy teljesen más párt lesz a Tisza Párt, teljesen más eszközökkel és szervezettséggel fogunk rendelkezni” –...
Tepić: Azonnal kell cselekedni az elharapódzó iskola erőszak ellen
A szerb Képviselőház oktatási bizottságának a sürgős összehívását szorgalmazta pénteken Marinica Tepić, a Szabadság és Igazság Párt frakcióvezetője. „Az elharapódzó és már mindennapossá vált iskolai erőszak miatt, amikor gyerek ver gyereket, gyerek ver tanárt, szülő...
Celine Dion visszatér
Új Las Vegas-i műsorára készül Celine Dion, akinek a betegsége, a Stiff-person-szindróma ugyan nem gyógyítható, de úgy tűnik, megfelelő terápiával kordában lehet tartani, írja a hvg.hu. Celine Dion 2022 decemberében osztotta meg a nyilvánossággal, hogy egy nagyon...
Holttestet találtak a Dunában
Egy ismeretlen személy holttestét húzták ki a Dunából Zalánkemén (Stari Slankamen) közelében, írja a szerb sajtó. A történtekről értesítették a területileg illetékes inđijai ügyészséget. A holttestet az ügyészég utasítására igazságügyi orvosszakértői boncolásra...
Kizárták a szabadkaiak egy részét a nyilvános közvitáról
A Központ II helyi közösség egy részére vonatkozó részletes városrendezési tervbe minden olyan intézkedés bekerült, amit előírt az illetékes műemlékvédelmi intézet, és ennek köszönhetően leállították a további házrombolásokat és az új objektumok felépítését –...
Örülhetnek a benzinesek, csak a dízel drágult
Egy liter eurodízel ma, azaz pénteken 15 órától 201 dinárba kerül majd a szerbiai üzemanyagtöltő állomásokon, míg a BMB 95-ös europrémium benzin ára 189 dinár lesz. Ez azt jelenti, hogy a dízel két dinárral drágul, míg a benzin ára nem változik. A fent említett...
Letartóztatták a biológia-tanárnőt megtámadó édesanyát
A belgrádi hármas számú alapfokú ügyészség utasítására az újbelgrádi rendőrőrs munkatársai letartóztatták A.R. (32) vádlottat, kínzás, bántalmazás és közveszély okozás bűncselekményeinek elkövetése miatt. Az őrizetbe vett nőt azzal vádolják, hogy csütörtökön, június...
Kátyúk miatt már nem biztonságos a palicsi Vrnjačka utca
A palicsi Vrnjačka utcában lévő nagy kátyúkról küldött fotókat a Magločistač szerkesztőségének egy olvasó, aki arról panaszkodik, hogy az út rossz állapota miatt ezen a szakaszon nem biztonságos a közlekedés. A portál azt írja: Tímea azt is hozzátette, hogy az elmúlt...
Elkapták a kiskorú verbászi autótolvajokat
A verbászi rendőrkapitányság munkatársai bűnvádi feljelentést tesznek két, a község területén élő fiatalkorú ellen, három bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt. A kiskorú elkövetőket autólopással, a közlekedés biztonságának veszélyeztetésével, valamint...
Lezárják-e, vagy sem a hidat Zentán?
Annak érdekében, hogy tisztázzuk és cáfoljuk azokat a téves információkat, amelyek a Tisza-híd „tervezett lezárásával” kapcsolatosan röppentek fel Zentán, telefonon kerestük meg a Putevi Srbije közvállalatot, ahol egy kedves hölgy arról tájékoztatott minket, hogy már...
Nagy változás jön a telefonálásban: Megtörtént az első 3D-s hanghívás
Az elmúlt évek legnagyobb változása előtt áll a mobilhívás, jelentős előrelépés jöhet a hangminőségben is a Nokia által sikeresen tesztelt, 5G-alapú 3D-s hanghívás bevezetésével, írja tudományos rovatában a hvg.hu. Mérföldkő a mobiltelefonálásban: Pekka Lundmark, a...
Egy tanítónőt is megvertek a szülők
Megtámadták a belgrádi Szent Száva Általános Iskola egyik tanítónőjét, amikor a kopaoniki tanulmányi kirándulásról visszatérve szállt ki az autóbuszból, közölte csütörtökön késő éjszaka a Tanügyi Dolgozók Szakszervezete. A Danasban megjelent közlemény szerint a...
Összeverte a tanárnőt egy ötödikes diák anyja, mert nem volt elégedett fia osztályzatával
Megtámadta és súlyos sérüléseket okozott az újbelgrádi Jovan Dučić Általános Iskola biológia szakos tanárnőjének az iskola egyik diákjának édesanyja, írja a szerb sajtó. - A nő azt kérte számon a tanárnőtől, hogy miért zárta le kettesre fia osztályzatát, amikor hármas...
Meztelen férfi baltával rongálta az autókat, a rendőrök egy női holttestre bukkantak házában
Bejelentés érkezett a zágrábi rendőrséghez, hogy egy meztelen férfi mászkál Zágráb utcáin és egy baltával autókat rongál. Ezt követően a férfi bement egy házba, ahol a rendőrök egy női holttestet találtak. Az N1 zágrábi csatornája szerint a férfit előállították. A...
Hétvégenként hosszabb ideig lesz nyitva a Bajmok-Bácsalmás határátkelő
Hosszabb ideig tart nyitva a Bajmok-Bácsalmás Közúti Határátkelőhely július 12-től szeptember 8-ig, tájékoztat honlapján a magyar rendőrség. Az eredeti 7-19-es üzemidő helyett péntektől vasárnapig 7-24 óra között tart nyitva az átkelőhely. A Bács-Kiskun vármegyében...
Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Én kerestem meg Novák Katalint
„Onnan ismertem K. Endrét, hogy a felesége megkeresett, segítsek célba juttatni a kegyelmi kérvényét” – mondta Balog Zoltán püspök a 777 nevű keresztény blognak a kegyelmi ügyről adott hosszú interjújában, amit a szegeder.hu szemlézett. Balog állítása szerint a...
Elsöprő győzelmet aratott a Tisza Párt a külképviseleteken voksolók körében
Megszámlálta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az európai parlamenti (EP-) választáson magyar külképviseleteken leadott szavazatokat, írja az MTI. A választás napján külföldön tartózkodó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország nagykövetségein...
Nincs iPhone 350 dinárért Családi Kör (2024. június 13.) laszemle
Mohóság, fogyasztói tudatlanság, a modern technológiák alkalmazása – mindez hozzájárul ahhoz, hogy a vásárlók nehezen veszik észre az online átveréseket. Legutóbb például állítólag a Gigatron kínált porszívókat mindössze 350 dinárért. A gyanútlan vásárlók persze nem...
Megnyílt Szabadkán a sétaerdei medence
Megnyílt a sétaerdei medence Szabadkán, a látogatókat változatlan jegyárak mellett, a hét minden napján várják. A napijegy 250 dinár, gyerekeknek 150 dinár, öt éven aluliak pedig nem fizetnek belépőt. A havi bérlet ára háromezer dinár, míg a nyugdíjas kártyát...
Nestorović törvényt sértett a rasszista kijelentéseivel
Brankica Janković esélyegyenlőség védelméért felelős biztos kijelentette, hogy Branimir Nestorović parlamenti képviselő a romákról tett rasszista kijelentéseivel megsértette a törvényt - jelentette be az A11 Gazdasági és Szociális Jogokért Kezdeményezés. „Nestorović...
Halasztják a kisérettségi dátumát
A szerb oktatási minisztérium csütörtökön közölte, hogy a korábban tervezettnél egy nappal később tartják meg az általános iskolai záróvizsgákat. Az új dátumok: június 18., 19. és 20., írja az N1. A szerb kormány határozata értelmében, miszerint 2024. június 17-e, az...
Stano: Szerbia megszegi a megállapodást, amikor Koszovó ellen lobbizik
A Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok rendezéséről szóló megállapodás teljes egészében érvényes és kötelező érvényű mindkét fél számára, beleértve a megállapodás negyedik cikkelyét is, amely kimondja, hogy Szerbia nem akadályozhatja Koszovó semmiféle nemzetközi...
Karácsony Gergely a fővárosi választás megismétlését kezdeményezi
A jelenlegi helyzetre egyetlen válasz van: ha Budapest teljes területén a lehető legrövidebb időn belül megismétlik a választást – közölte csütörtök délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. Mint ismert, a Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közötti...
Tablettákat, porokat, energiaitalokat próbáltak meg Horgosnál az országba csempészni (Fotók)
Különféle táplálék-kiegészítők és energiaitalok Szerbiába történő becsempészését akadályozták meg a horgosi vámosok június 12-én, a csempészáru értékét 12 ezer euró fölé becsülik – közölte honlapján a szerb vámigazgatóság. A rakományt egy kisteherautó csomagterében...
Hamarosan csökkenhetnek a hitelek kamatai
A Szerbiai Nemzeti Bank végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 0,25 százalékponttal, azaz 6,25 százalékra csökkenti a referenciakamatot - adta hírül a 021.rs. Ez az első kamatváltozás 2023 júliusa óta, és az első kamatcsökkentés 2020 decembere óta. A döntés alapját a...
Jövő héten irtják a szúnyogokat Szabadka környékén
A zombori Oris Kft. értesíti a lakosságot, hogy június 17. június 24. között földi szúnyogirtást fog végezni. - A kifejlett szúnyogok földi irtása az említett időszak első napján, kedvező időjárási viszonyok mellett, 18 órától 23 óráig történik majd, ha nem lesz...
Az ősök nyomdokaiban Jakab Dezső utódjával, Jakab Eszterrel Szabadka utcáin
Egy baráti beszélgetésnek köszönhetem, hogy megtudtam május végén, Jakab Dezső építész leszármazottja éppen Szabadkán tartózkodik. Egy-két telefon, s másnap reggel már a városháza árnyékában, Jakab Dezső szobrának szomszédságában beszélgettem Jakab Eszterrel, akinek...




























