Hírfolyam
Vonattal ütközött egy autó Szabadkánál, áll a forgalom
Hétfőn hajnalban, 4 óra 20 perc körül a Szabadkához közeli Alsótavankúton ütközött össze egy személygépkocsi egy Bajmok irányából érkező tehervonalla. Az Alsótavankútra igyekező személygépkocsiban ülő férfi nem sérült meg súlyosan. A Subotica.com úgy értesült az ott...
Egyelőre nem világos, segítette-e a NATO a szerb csapatok kivonását Koszovóból tavaly ősszel
Egészen pontosan mi történt Banjskában tavaly szeptember 24-én? Ez még nyolc hónappal az események után sem világos, pedig úgy tűnt, sikerül pontot tenni az ügy végére. A NATO Parlamenti Közgyűlésén ugyanis közzétette jelentését a testület védelmi bizottsága, amely...
Bekapcsolták a SpaceX Raptor hajtóművét, pár pillanat múlva már robbant is (VIDEÓVAL)
Kigyulladt a SpaceX egyik texasi tesztállomása, miután a vállalat legújabb hajtóműtesztje nem a várt módon zajlott le. Az esemény még május 23-án történt, amikor a SpaceX mérnökei beindították a Raptor hajtóműveket. A NASASpaceflight beszámolója szerint a hajtóműben...
A híres színész Ferenc pápával közösen jelöltetné magát (VIDEÓVAL)
Roberto Benigni olasz rendező és színész felajánlotta Ferenc pápának, hogy a következő olaszországi választásokon közös listán induljanak, tudatta az olasz sajtó, hozzátéve, hogy természetesen viccről van szó, amelyen a Szentatya nagyon jót nevetett. Benigni a Szent...
Elmúlt a kedvező hitelek ideje?
Az elemzők tavaly, az év végén azt jósolták, hogy a kamatlábak az idei év folyamán csökkenni fognak, azonban egyelőre nem látszik nyoma, hogy olcsóbbá válnának a hitelek. Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank elnöke azt üzeni most: ideje egyértelműen kimondani,...
Valamire készül Moszkva
Oroszország újabb csapatokat von Ukrajna határához, Harkivtól 90 kilométerre – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a világ vezetőihez intézett videoüzenetében. „Oroszország az egyetlen forrása az agressziónak, és folyamatosan igyekszik...
Mikorra várható a vajdasági magyarság eltűnése? A vajdasági magyarok demográfiai jövőképe – A születések számának alakulása a vajdasági magyarok körében 2002 és 2022 között
Badis Róbert szociológus, kutató, az Identitás Kisebbségkutató Műhely elnöke a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT) programsorozata keretében 2024. május 20-án előadást tartott A vajdasági magyarok demográfiai jövőképe címmel az újvidéki Tudósklubban....
Megérkezett a legfrissebb jelentés Robert Fico állapotáról
A Smer egyik képviselője, Ján Richter szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota továbbra is súlyos, és csak a rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe. Közben a besztercebányai kórház is kiadott egy közleményt a miniszterelnök állapotáról. A smeres...
Sörfőzés miatt hiányzott…
Az ókori Egyiptom szentélyeinek, kolosszusainak megépítése nehéz fizikai munka volt, ami nagy szervezettséget is igényelt. A több mázsás kőtömbök mozgatásához sok emberre volt szükség, így nem véletlen, hogy pontosan vezették a napi létszámokat. A British Múzeum...
„A háború folytatódik a Balkánon, csak nem fegyverrel, hanem narratívákkal hadonászunk”
- Az a „hatalmas győzelem”, ahogyan Aleksandar Vučić bemutatta az ENSZ Közgyűlésének döntését a Srebrenica-határozat elfogadásáról, valójában egy rendkívül primitív politikai marketing, amely nagyon komoly témával foglalkozik – jelentette ki Đorđe Vlajić újságíró az...
A kukacos vagy a permetezett alma a jobb?
Szamóca, cseresznye, őszibarack, paradicsom, spenót, burgonya – ezek a gyümölcs- és zöldségfélék, amelyek a legtöbb növényvédőszer-maradványt tartalmazzák. A felsoroltak általában legalább egy növényvédő-maradványt elemző vizsgálatkor pozitívnak bizonyulnak, ami...
Mi mindennel találkoznak első munkahelyükön a fiatalok?
Az első ízben munkába álló szerbiai fiatalok számos gonddal szembesülnek, gyakran manipulálják őket a munkáltatók, így nem ritka, hogy fizetést sem kapnak a munkájukért, vagy legfeljebb minimális juttatásban részesülnek, írja terjedelmes összefoglalójában a Danas. Egy...
Szerbia küldöttsége azt kéri a NATO közgyűléstől, hogy Koszovó ne kapja meg a társult tag státuszt
Szerbia küldöttsége részt vett a NATO Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán Szófiában, ahol levélben szólította fel a testületet: ne adjon társult tag státuszt a koszovói parlamentnek. A szerb küldöttség találkozott az amerikai delegáció vezetőjével, Michael...
Kiderült, kik kaptak az idén Arany Pálmát
Az Anora című, New Yorkban játszódó thrillernek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este. „Ez egy...
Nőtt a harkivi barkácsáruház elleni orosz támadás halottainak száma
Tizenkettőre nőtt a kelet-ukrajnai Harkiv város barkácsáruházát érő orosz légitámadás halálos áldozatainak száma a megye kormányzója, Oleh Szinyehubov vasárnapi bejelentése szerint. Helyi hivatalos források azt közölték, hogy akár 200-an is tartózkodhattak az...
Rövidfilmes Arany Pálmát nyert egy horvát alkotás (VIDEÓVAL)
A 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rövidfilmnek járó elismerést a horvát Nebojša Slijepčević rendező/forgatókönyvíró kapta a Čovjek koji nije mogao šutjeti (Az ember, aki nem tudott hallgatni) című filmjéért. Horvátország önállóvá válása óta ez az...
Várady Tibor 85 éves Budapesti tudósítónk beszámolója egy rendkívüli születésnapi ünnepségről
A Harvard Egyetemen szerzett doktorátustól a vajdasági magyar nyelvű jogi oktatás megszervezésén keresztül a CEU prorektori székén át – egészen a csilláron lógó zoknikig – minden szóba került a köszöntésekben. Még a bécsi vacsoraidő kritikus pillanatai is. Pénteken...
„Amíg az ENSZ Közgyűlés ülését néztük, jóváhagyták a lítium kitermelését”
„Amíg mi mindannyian a tévéken és a portálokon az ENSZ Közgyűlésének ülését követtük, ugyanabban az időben, a háttérben, távol a nyilvánosság éber pillantásától ülésezett a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje. És amíg az ENSZ-re figyelt mindenki, a képviselők...
Vizsgálat indult az ukrán hadsereg Harkiv térségbeli rendezetlen visszavonulása miatt
Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az ukrán hadsereg rendezetlen visszavonulása miatt a Harkiv térségében indított orosz offenzíva során - jelentette az Ukrainszka Pravda ukrán hírportál szombaton a hivatalos bírósági regiszter alapján. A hivatalos...
Vučević: Az Újvidék-Szabadka vasútvonalon július végéig be kellene fejezni a munkát
- Július 30-án kezdődik a vasútvonal tesztelése, addig minden munkálatot az Újvidék-Szabadka közötti pályán be kell fejezni – hangzott el szombaton, amikor Miloš Vučević kormányfő, Goran Vesić építésügyi miniszter, illetve Li Ming Kína belgrádi nagykövete meglátogatta...
Bácsfeketehegyi győzelem a Vajdasági Vágtán
Kisebb meglepetésre a bácsfeketehegyi Koncz Dorottya és Hűség győzelmével zárult a XII. Vajdasági Vágta, amelyet a szabadkai lóversenypályán rendeztek meg szépszámú néző előtt. A négy előfutamból a bácsfeketehegyi Koncz Dorottya és Hűség, a temerini Földes Luca és...
Mit mond a törvény Vučić zászlóviseléséről?
Mindannyian láthattuk a felvételeket, ahogyan Aleksandar Vučić szerb államfő az ENSZ Közgyűlésében a szerb zászlót a vállára borítva üldögélt. Azonban Vesna Rakić Vodinelić jogász szerint a nemzeti lobogó ilyen jellegű „viselése” méltatlan . „Ez a becsület zászlaja, a...
Egy macska áztatott el egy egész házat
Egy macska áraszthatta el vízzel a hollandiai Dokkum tanácsházát 325 ezer euró kárt okozva - közölte pénteken a városvezetés. Az Omrop Fryslan helyi televízió beszámolója szerint a macskát tavaly májusban vették észre építkezési munkálatok során. Mivel nem sikerült...
Dačić visszafogottan reagált Dodiknak a „békés szétválást“ célzó felvetésére
Az ENSZ Közgyűlésének a srebrenicai népirtással kapcsolatos határozata „két esetben nem legális”, állítja Ivica Dačić szerb kormányalelnök és belügyminiszter. „Elsősorban azért kérdéses a legalitás, mert nem Bosznia-Hercegovina elnöksége hozta ezt a határozatot....
Drónfallal fékeznék meg a NATO-tagállamok Moszkvát
Drónfal létesítéséről állapodott meg az Oroszországgal szomszédos hat NATO-tagállam, hogy megvédjék a határaikat az orosz provokációkkal szemben - jelentette be pénteken a litván kormány. „Egészen új dologról van szó, egy Norvégiától Lengyelországig húzódó drónfalról....
Meg lehet-e verni Fantáziát? (Fotó, Videó)
A Vajdasági Vágtával vette kezdetét idén a Nemzeti Vágta Elővágtáinak sora. Ezen a hétvégén Szabadkán a lóversenypálya ad otthont az egésznapos rendezvénynek. A délben ünnepélyesen kezdődő versenyen már túl vannak az elővágtákon. A nagy kérdés most az, hogy vajon a...
Ismét napirenden az iskolai egyenruhák kérdése
- A kezdeményezésem, hogy az iskolákban ismét vezessük be a diákok egyenruha-viselését, nem irányul arra, hogy bárkit bármire kényszerítsünk, hanem egy kísérlet, hogy ajánlás alapján párbeszédet alakítsunk ki az oktatási intézményekkel, hogy megértessük ennek az...
Vučić: A kollektív Nyugat ellenünk volt
A Srebrenica-határozat elfogadása az ENSZ Közgyűlésében túlságosan nehéz kérdés ahhoz, hogy győzelemnek lehessen nevezni, noha a szerb küldöttségnek szinte lehetetlen körülmények között a lehető legtöbbet sikerült megtennie az ország érdekében – jelentette ki...
Kövér László: Kívánom, hogy Európa Kollégium járuljon hozzá az eszményeink szerinti Európa újjászületéséhez
Az újvidéki Európa Kollégium közössége vehette át a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat pénteken Budapesten, ahogyan arról korábban már beszámoltunk:...
Potočariban ácsolják a szégyenfát, Magyarország neve is rajta lesz
A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek, összegzi cikkében a Balk.hu portál, amely arról számol be: annak bebiztosítása érdekében, hogy a minap lezajlott ENSZ-szavazás eredménye hosszú távon se menjen feledésbe, a...
























