Szinte nincs olyan média Szerbiában, amely ne tette volna közzé a „nagy eseményt”, miszerint Draža Mihailović egykori házában Belgrádban, a Bregalnička utcában leleplezték a volt csetnik vezér („đeneral”) szobrát, és megnyitották a nagyközönség előtt is a vele kapcsolatos múzeumot.

Ez az esemény csak azok számára természetes, akik hatvan évvel ezelőtt még nem jártak iskolába, és nem tanultak történelmet. Az életük alkonyán lévők nagyobb része azonban – talán – még élénken emlékszik a történelemkönyv második világháborúval foglalkozó részére, ahol Tito partizánjai voltak a hősök és a fasizmus elleni harc egyedüli megtestesítői, míg a többiek, elsősorban a csetnikek, élükön Draža Mihailovićtyal a német megszállókkal való kollaborálók, vagyis Milan Nedić, Dimitrije Ljotić, Kosta Pećanac és a többi csetnik vajda – a régi történelemkönyvek szerint – igyekeztek összehangolni támadásaikat a partizánok ellen. 

Ezeket az akkor kőbe vésett és megcáfolhatatlan „tényeket” (merte volna valaki cáfolni!) azonban csupán annak tükrében kell értelmezni, hogy „a történelmet a győztesek írják”.