Hírfolyam

Ismét drágul a cigaretta

Ismét drágul a cigaretta

Október 23-tól csomagonként 10 dinárral kell majd többet fizetnünk egy doboz cigarettáért, ugyanis a kormány nyolc százalékkal emelte a cigaretta jövedéki adóját, ezért is emelkedik egyes gyártók cigarettáinak ára. Amint az N1 nem hivatalosan megtudja, a "British...

bővebben
Belgrádba látogat a Nemzetközi Valutaalap

Belgrádba látogat a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei első, márciusi misszióját követően most ismét Belgrádba érkeznek a szervezet képviselői, ezúttal egy kéthetes misszióra - írja a Biznis.rs. Az év közepén az IMF megállapította, hogy Szerbia három megállapodást teljesített,...

bővebben
Háromszáz kilométernyi új út épülhet

Háromszáz kilométernyi új út épülhet

Több szerződést is aláírt a szerb küldöttség Kínában Aleksandar Vučić elnök vezetésével. Egyebek mellet az úthálózat fejlesztéséről egyeztek meg a harmadik Övezet és út nemzetközi együttműködési fórumon. A Szabadkereskedelmi megállapodás várhatóan ma Hszi Csin-ping...

bővebben
Terrorkészültség Belgiumban

Terrorkészültség Belgiumban

A brüsszeli lövöldözés gyanúsítottja egy 45 éves tunéziai férfi, aki még korábban, 2019 novemberében kért menedékjogot Belgiumban. A belga hatóságok információi szerint nagy valószínűséggel 2016 óta él az országban. A férfire a rendőrség már korábban is felfigyelt,...

bővebben
Még keresik a két svéd szurkoló gyilkosát

Még keresik a két svéd szurkoló gyilkosát

Az Albániában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök szerint Brüsszelt iszlamista terrortámadás érte. Egy belga lap szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy az elkövető a lövések leadása előtt azt kiállította, hogy Allahu Akbar, írja az MTI. Mint arról korábban...

bővebben
Minden ötödik szerbiait szegénység fenyeget

Minden ötödik szerbiait szegénység fenyeget

Szerbia minden ötödik polgára olyan jövedelemből él, ami a szegénységi kockázati küszöb alatt van. Ez a küszöb egy egyszemélyes háztartás esetében 2022-ben 26.509 dinár volt, egy két felnőttből és egy 14 év alatti gyermekből álló család esetében 47.715 dinárt, egy...

bővebben
Az új médiatörvény sötétséget hoz

Az új médiatörvény sötétséget hoz

Ha elfogadja a parlament a médiatörvény módosítását, teljes sötétségre kell számítani az országban – nyilatkozta Igor Božić, az N1 televízió igazgatója. „A hatalom szándéka ebben az esetben az, hogy megzsarolja a szolgáltatókat, hiszen megmondják, hogy milyen...

bővebben
Ennyibe kerül az idei szezonban a fűtés

Ennyibe kerül az idei szezonban a fűtés

A Szerbiai Energetikai Ügynökség (AERS) számításai szerint az idei fűtésidény az energiahordozó típusától függően 56.000 és 200.000 dinár közötti összegbe kerülhet, írja a Blic Biznis. Az AERS számítása szerint 9.000 kWh energiára van szükség átlagos 60 négyzetméteres...

bővebben
Az ellenzéknek csak együtt lenne esélye

Az ellenzéknek csak együtt lenne esélye

A Szerbia az erőszak ellen nevű tüntetést szervező pártok koalíciójára a polgárok 41, az Aleksandar Vučić vezette koalícióra a voksolók 49 százaléka szavazna, és 10 százalékot kapna a jobboldali ellenzék (Dveri, Zavetnici, Szerbia Új Demokrata Pártja, Szerb Királyság...

bővebben
Gáz van, tehát nincs „gáz” Energiahordozók beszerzésének változása az Európai Unióban – Az oroszok piaci részesedése lezuhant, de az amerikaiké is csökkent

Gáz van, tehát nincs „gáz” Energiahordozók beszerzésének változása az Európai Unióban – Az oroszok piaci részesedése lezuhant, de az amerikaiké is csökkent

Oroszország Ukrajna elleni agressziója az európai országokat arra kényszerítette, hogy az orosz energiahordozóktól próbáljanak megszabadulni és más beszerzési forrásokat, alternatív megoldásokat keressenek. Nagy beruházás-igényű és rendkívül költséges folyamatról van...

bővebben
Tabaković: Április óta csökken az infláció

Tabaković: Április óta csökken az infláció

Az infláció már április óta csökkenőben van, de a célként kitűzött határértékek közé csak a jövő év második negyedében szorul vissza, közölte Jorgovanka Tabaković a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) kormányzója. Tabaković erről a vezető világpiaci befektetőknek beszélt a...

bővebben