Foucault hét pontban foglalja össze azoknak a tereknek az ismérveit, amelyeket heterotópiáknak nevez. Az alábbiakban az ő gondolatmenetét követem, szükség esetén pedig kifejtem vagy egyértelműsítem a nála homályos megfogalmazásokat.
Sorozatunk előző részét ITT érhetik el olvasóink:
„Pusztulásra ítélt temetők” (1. rész)
A temetők Gion Nándor prózájának a legfontosabb helyszínei közül valók, ez indított arra, hogy behatóbban elemezzem művekbeli szerepüket. Michel Foucault francia filozófus térelméleti megközelítésére támaszkodtam, mivel a heterotópia fogalma, illetve az erről való gondolkodás, a „heterotopológia” a temetők esetében különösen jó értelmezési keretet nyújt.
3. Többszerepű terek
Heterotópiának számítanak azok a helyek is, amelyek zavarba ejtenek azzal, hogy saját egyetlen helyszínükön képesek megjeleníteni több, egymással önmagukban inkompatibilis, akár egymásnak ellentmondó teret. Kultúrkörünkben a színház lehet példa, mivel a színpadon olyan helyszínek követhetik egymást, amelyek egymástól idegenek. Keleten a kert hasonlóan gazdag jelentésekkel és tulajdonságokkal felruházott kulturális tér.
Gionnál a (pusztuló) temetők is képesek saját egyetlen helyszínükön megjeleníteni több különböző funkciójú teret: többek között a múlt, az emlékezés és a kultusz helyét, a játék és a pihenés terét, ugyanakkor és egyidejűleg a földhözragadt praktikum terét is. Ám a temető Gionnál elsősorban mégis kert: paradicsomkert, ami az eszmények kertje – de az ártatlanság elvesztésének kertje is. Az angyali vigasság című regényben valószínűleg egy felnőtté válási beavatási rítusról olvasunk, amikor két belevaló fiú „fogadásból” egy héten át boszorkányhírű asszonyok sírján alszik a temetőben.[1] Az Ezen az oldalon hősei szexuális beavattatására is a temető végében kerül sor: a kisfiúk itt leskelődnek a méhész lánya, „Szent Erzsébet” után,[2] aki később itt veszíti el ártatlanságát. A fiúk is itt vesztik el illúziójukat és nőnek fel, amikor ráébrednek, hogy eszményük már nem tiszta. Ezért a szépnek és – mivel halottról van szó – változhatatlanul tisztának tartott Gizike Schladt sírján állnak bosszút. Amíg hittek a tiszta szerelemben, rituálisan virágot hordtak Gizike sírjára, valahányszor meglesték meztelenül fürdő szerelmüket,[3] de miután csalódtak eszményükben, ugyancsak jelképes cselekedetet végeznek: összetapossák a virágokat, és szétzúzzák a síron lévő fényképet.[4] Az összetört fénykép helyreállításának kísérlete eleve kudarcra van ítélve: az elveszett illúzió sosem állhat helyre, Gizike Schladt képét sem lehet újrafényezni.[5]
4. Idő- és értékszembesítő terek
A heterotópiáknak gyakran a hagyományos időn kívülre mutató üzenetük van, idő- és értékszembesítő képességűek: kizökkentik az embereket hagyományos időérzékelésükből, időfelfogásuk relativitásával szembesítik őket. Ezek a terek ezt jellemzően vagy (látszólagos) állandóságukkal, kvázi-örökkévalóságukkal, vagy szerepük, működésük hangsúlyozott időszakosságával érik el. A változó időben a változhatatlan múltat összegyűjtő és bemutató, ezáltal a jelent a múlttal szembesítő könyvtár és múzeum mellett a temető is példaként kínálkozik. Puszta léte is az örökléttel, vagy legalábbis a folyamatos elmúlással szembesíti a jelenben (még) élőket. Foucault példaként említi az év nagyobb részében üres és kihalt üdülőfalvakat, és azokat a vásártereket, amelyek csak évente néhányszor népesülnek be árusokkal.
Részlet Kurcz Ádám István Gion Nándor művei és műhelytitkai című kötetéből (Napkút Kiadó, Budapest, 2017.).
A kötetből vett részletet a kiadó engedélyével közöljük.
Nyitóképünkön: Gion Nándor családja – Gallai Teréz, Gion Márton, Gion Mátyás és Gion Nándor.
________________
[1] Az angyali vigasság [1985] = GNÉ/3., 448.
[2] Ezen az oldalon [1971] = GNÉ/4., 115.
[3] Uo., 118–119.
[4] Uo., 124.
[5] Uo., 143.
