„Ne bántsd az alvó oroszlánt”
(Ismeretlen Napóleon-katona sírfelirata)
Napszállta előtt indulok ma vissza,
mint minapi szárazföldi szül’napomra,
gyanta-
és babérillatú szigetünkről,
bárkára, csónakra mit se várva
(hangverseny előtt még betérek egy-két galériába),
s két karcsapás közt már messziről meglátom:
városát óvó Szent Balázs falai
alatti
(elrejtett ruhám is őrző)
hófehér kikötő-
védgáti feljárómon
szokatlan fekete folt. Tán friss olajnyom?
Festékpisztolyos ákombákom?
Később úgy találom: elnyűtt gumikereket
hagytak ott párnának
holnap is pecázó gyerekek.
De tíz méterről végre ráismerek:
macska szundít a kőpárkányon!
Kormos kandúr. Mozdulatlan.
Ismerős jel… Csak óvatosan!
Iramodhat akár jobbra,
megugorhat akár balra –
ha tocsogásom most felriasztja:
baj nélkül már soha többé
nem léphetek honi partra…
Lokrum-Dubrovnik, [1991.] augusztus 20.
