Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke szerint az ellenzéknek esélye sincs, hogy a soron következő helyhatósági választásokon legyőzze az uralkodó pártokat, és azt mondta, egy ilyen forgatókönyv tudományos fantasztikum lenne.

Elmondása szerint az ellenzéki politikusok felelőtlenül viselkednek és nem foglalkoznak a „fontos nemzeti kérdésekkel”.

– Minél rosszabb Szerbia számára, annál jobb az ellenzéknek. Ez a hozzáállás abszolút felelőtlen. A nép nem fog bizalmat szavazni azoknak, akik annak örülnek, ami a Srebrenica-határozattal kapcsolatosan történik – mondta Dačić a Prva Televízió műsorában.

Arra a kérdésre, hogy kik lesznek az új kormány miniszterei, azt válaszolta, hogy erről Miloš Vučević kormányfőjelölt hamarosan tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.

Ana Brnabić, a parlament elnöke szombaton kijelentette, arra számít, hogy 48 órán belül összeül a Szerb Haladó Párt elnöksége és ott Vučević beterjeszti majd az új kormány összetételére vonatkozó javaslatát.