Ajánlom Deák Dezső tanár úrnak
A lámpám körül lepke röpköd,
a vers, hogy írjam, elém ötlött.
Olyan ez, mint a nyári zápor,
vízesés, amely kő alá forr.
Mennék vissza, hogy lássalak még,
mielőtt a réven áthaladnék
jó Charonnal, ki addig fát vág
s értem meríti meg lapátját.
Mondtam pedig, hogy nincs több nóta
kesergős, könnyes, — csókunk óta.
Nem állom ki, hogy meg ne haljak
áldozatául sok szép dalnak.
Mitévő légyen, aki hallgat,
akit a csönddel betakarlak?
Már nem lehet hős. Minek haljon?
Rigó fütyül a Tisza-parton.
Nincsen több játék, van a színház,
apád már ide-oda ingáz.
Tehetem én, szép Hunniából,
nincs bűnöm, ami rám ég, vádol.
Nagyon szeretem ezt a földet,
hiszem és vallom anyaölnek.
Maradtam volna nálad inkább?
A gond tolakszik, s ajtót nyit rád.
Én itt és itthon vagyok gazdag,
kezemben tartom a hatalmat.
Választanak és választhatok,
van itt tajték és vannak habok,
törpék, gönyék és óriások.
A költők itt nem glóriások,
csak írjanak, a haza bírja,
szent tűzön ég el, ég a mirha.
Szívemben érzem, egy a vérünk.
De itt és máshol, mondd, mit érünk?
Ez itt a kérdés, édes fiam!
Magad vagy? Én is, s még annyian…
