Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök. Gilles Dejemeppe, a belga főügyészség szóvivője szerint, aki vasárnap délután sajtótájékoztatót tartott, a volt elnök négy minisztertársa is reggel óta szintén a rendőrségen van. Mindannyian feladták magukat – tájékoztat az index.hu.

Puigdemont a héten menekült Belgiumba azután, hogy a katalán függetlenségi népszavazás után kikiáltották Katalónia függetlenségét, amit a madridi kormány nem nézett jó szemmel. Olyannyira, hogy Katalónia autonómiáját felfüggesztették, pénteken pedig a spanyol bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Carles Puigdemont ellen. A spanyol főügyész többek között lázadás és más bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást velük szemben.

A belga hatóságok már vasárnap megkezdték az öt politikus kihallgatását, majd hétfőn döntenek arról, hogy kiadják-e vagy sem Spanyolországnak. Ezután még 30 napjuk van a fellebbezésre, tehát ez a kiadatás nem egy gyors folyamat. Már ha lesz a kiadatásból valami, hiszen a spanyol vádaknak olyanoknak kell lenniük, amik Belgiumban is bűncselekménynek számítanak.

Az öt Belgiumban tartózkodó politikus csütörtökön nem jelent meg egy felsőbírósági meghallgatáson, amelyen 9 volt kormánytagot őrizetbe vettek. Egyiküket azóta 50 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Ha minden stimmel, a leváltott katalán elnök a kiadatásával számolhat. Puigdemont ügyvédje szerint védence azért nem jelent meg a bíróságon, mert a „klíma” nem volt megfelelő ehhez.