Tudom, mások is mondták már, hogy nem kell mindent elolvasni. De sajnos, nem bírok leállni. A lapokban is elolvasok mindent az elsőtől az utolsó betűig.

A használati utasításokat is szeretem végigolvasni, sőt, a rém unalmas, közhelyekkel teletűzdelt stratégiákat, akcióterveket is átlapozom. Így tettem a Zenta Község Ifjúsági Helyi Akcióterve nevet viselő dokumentummal is (kkt anyag, 8. pont), már csak azért is, mert a témában a legilletékesebb, Popov Danilo, a Községi Tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja azt mondta a sajtótájékoztatón: – Zentának régóta nem volt már fiatalokról szóló helyi akcióterve.

Gondoltam, akkor nézzük meg, milyen jó dolog született, mi lesz az, amit majd az önkormányzat megvalósít, hogy a fiatalok ne menjenek külföldre.

A második fejezet, amely az Elvek és értékek címet viseli különösen izgalmasnak ígérkezett. Az is volt, főleg az Együttműködés címszó, amelynél ez olvasható:

A Helyi Ifjúsági Akcióterv elvei az alábbiak:

Együttműködés – Támogatja és biztosítja a korosztálybeliekkel való szabad egyesülést és együttműködést, továbbá serkenti a generációk közötti együttműködést helyi, nemzeti és nemzetközi szinten.

Ilyen fontos dokumentum még nem született a községben, ez ugyanis támogatja, ezen felül pedig még biztosítja is a hasonló korú fiatalok szabad egyesülését!

A Világ proletárjai, egyesüljetek! jelszó, ami a munkásmozgalom internacionalista mottója volt, melyet Karl Marx a Kommunista kiáltvány végszavaként használt, az ehhez képest egy aprócska felhívás, egy semmiség, hiszen amíg a világ proletárjait csak felszólították az egyesülésre, addig Zentán a szabad egyesülést támogatják és biztosítják is, s mindezt az Elvek és értékek fejezet alatt. Igaz, arra azért oda kell figyelni, hogy ez a szabad egyesülés a korosztálybeliekkel történjen, de ennyi kitétel szerintem simán bevállalható egy biztosított és támogatott egyesülés esetén.

Azt is meg kell jegyeznem, ez a szabad egyesülés csak a magyar fiatalokra vonatkozik, a szerb szövegben már ez nem szerepel.

A fordítóknak, és mindenkinek további szép napot, a fiataloknak pedig a szabad egyesülést, melyhöz hasolló lyókat kivánok!