egy riadó zúgott föl emitt,
amott egy izzó gondolat
s kihúzta kardját hüvelyéből
maroknyi vidéki eszme-lovag
és egymásfelé csörtettek máris,
mint rég eljegyzett cimborák,
festő képét, poéta versét:
fölkínálták egymás borát
bakalandozták táborként a tájat:
ragyogott rájuk a szabad Ég
s esküdöztek, hogy alkotás-várral
lesz betöltve e pannon szakadék
esküdöztek egyként, a Tanító új népe,
egymásra lelten, táborként:
ama „templomtorony-távlatot”
épp az ő harcuk zúzza szét!
(szét is zúzta olyannyira:
rájuk dőlt a templom tornya)
