Erkölcsi kötelességünk kiállni egy olyan Magyarország és Európa mellett, ahol a zsidók és a keresztények félelem nélkül élhetnek és gyakorolhatják vallásukat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szabadkán.

A kormányfő Aleksandar Vučić szerb elnökkel közösen felavatta a felújított szabadkai zsinagógát, és az ünnepségen beszédében kiemelte: ma olyan időket élünk, amikor „a múlt kaput nyit a közös jövőre”, és ennek a jövőnek azt kell jelentenie, hogy a magyarok, a szerbek és a zsidók békében és biztonságban élhetnek együtt, ezért köszönet illeti Aleksandar Vučićot, Szerbiát és a Vajdaságot is. Ez a jövő már elkezdődött, „a magyarok és a szerbek közösen írják” – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a zsinagóga átadása üzenet, hogy ilyen az a világ ilyen, az az Európa, amelyben élni akarunk, amelyet képviselünk és amelyet meg is tudunk védeni.

A miniszterelnök kifejtette: ma békében és biztonságban együtt ünnepeljük az épület újjászületését, mert abban az Európában élünk, ahol minden ember szabadon gyakorolhatja vallását. Ha viszont hagyjuk, hogy „Európa kulturális altalaját kicseréljék”, akkor a jövőt mások írják majd helyettünk – magyarázta.

Úgy vélte, sok helyen nem is kerülhetne sor a maihoz hasonló eseményre, mert a zsidók és a keresztények sok helyen ma is üldöztetést szenvednek, és Nyugat-Európában van, ahol nem felújítják, hanem lebontják a zsinagógákat és templomokat. De mi büszkék vagyunk vallási örökségünkre, ezért a magyar kormány úgy döntött 2014-ben, a holokauszt emlékévében, hogy zsinagóga-helyreállítási programot indít, és 10 milliárd forintból sok épületet felújítottak – mondta.

Orbán Viktor megjegyezte: Közép-Európa és Magyarország biztonságos és élhető jövője a cél, ebben az Európában tudjuk elképzelni a jövőnket, és ennek a jövőnek része Szerbia is, amelynek sürgetjük az európai uniós tagságát.

Mint mondta, csodálatos hely Közép-Európa, ahol teljesen természetes, hogy egy zsinagógát magyar népművészeti motívumok díszítenek. Itt hosszú évszázadok csiszolták össze az együtt élő népeket – fogalmazott.

A kormányfő úgy látja, a mai jó eséllyel vonul be azon jeles napok közé, amikor Közép-Európa a legszebb arcát mutatja a világnak, hiszen a szerb elnök és a magyar miniszterelnök zsidó vezetőkkel együtt átadja Európa második legnagyobb felújított zsinagógáját, „közös kulturális örökségünket”, Szabadka ékkövét. Hangsúlyozta a zsidó kultúra és nép iránti tisztelet jelentőségét, azt, hogy a zsidók nagy mértékben hozzájárultak Szerbia, Magyarország és Európa gazdasági, kulturális és tudományos eredményeihez, és ma – mondta – együtt tisztelgünk e bátor és összetartó közösség előtt.

Orbán Viktor emlékeztetett: a zsinagóga átvészelte a 20. század legviharosabb évtizedeit, és amikor a kommunizmus idején a megmaradása volt a tét, a város egy emberként állt ki a megóvása mellett. A zsinagóga felújítása jól példázza, hogy a szerbek, a zsidók és a magyarok mi mindenre képesek, ha egy nemes cél érdekében összefognak – mutatott rá, tudatta az MTI.


Orbán Viktor a zsinagógaavatást követően tett közös sajtónyilatkozatot a szerb államfővel, ahol a magyar kormányfő hangsúlyozta: Szerbiának sikerült összehangolnia a saját nemzeti büszkeségét, a területi integritása melletti elkötelezettséget és kisebbségeknek biztosított autonómiával, miközben biztosította és bátorította is intézményeik működését.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak olyan eddig kihasználatlan potenciálként kell tekintenie Szerbiára, amely újabb energiákkal gyarapíthatja az EU összerejét.

Kifejtette: Szerbia mindig számíthat Magyarországra, ha az uniós csatlakozásról van szó. Uniós tagállamként Magyarország tudja, hogy az EU-nak szüksége van Szerbiára, és az ország „nem probléma, hanem nagyszerű lehetőség” – mondta. Hozzáfűzte: ambiciózus népekkel kell bővíteni az uniós népek sorát, az EU-nak terjeszkedni, növekedni és erősödni kell, a Nyugat-Balkánon aktívabbnak és sikeresnek kell lennie, és Szerbia fontos ebből a szempontból, valamint nagy érték az EU számára.

Orbán Viktor szerint az egész világ meggyőződhetett, arról, hogy Szerbiának olyan vezetése van, amely képes stabilitást nyújtani, és ez nagy érték. Emellett a gazdasági állapotok tekintetében a fejlődés útja is megnyílt Szerbia előtt, a gazdasági adatok ezt mutatják – vélekedett.

A kormányfő a szabadkai zsinagóga korábbi felavatására utalva azt mondta: mindig felemelő, ha önérdek nélkül tehetünk valamit, és erre bizonyíték a zsinagóga megnyitása. A szerb és a magyar népnek is „nagy szíve van”, és ez az esemény a kultúrához való viszonyukról is sokat mond – fogalmazott.

Úgy látja, „vannak nehéz idők, van válságkezelés”, de közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindkét nép kultúrnemzet, és az elődeik által létrehozott értékeket meg kell őrizniük, mert ezek a nemzeti önbecsülésük részei.

Orbán Viktor végül üdvözölte Szerbia fejlődését, és azt mondta: magyar érdek is Szerbia sikere, mert „a sikeres, jól menő Szerbia felértékeli Magyarországot is”. Olyan szomszédokra van szükségünk, amelyekben van erő, dinamika, gazdasági teljesítmény – mutatott rá. Hozzátette: Magyarország hálás az együttműködésért Szerbiának.

Vučić ugyanakkor arról beszélt: Magyarország és Szerbia között soha nem volt még ilyen jó a politikai és a gazdasági kapcsolat, nincsenek már nyitott kérdések, és ez a kapcsolat példaként szolgálhat más országok számára. Meglátása szerint ez a jó kapcsolat nem valósulhatott volna meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyes erőfeszítése nélkül. A szerb politika is erre törekedett, és az együttműködésnek köszönhetően a Szerbiában élő magyarok jól érzik magukat az országban.

Megjegyezte: biztos abban, hogy a jó kapcsolat közte és Orbán Viktor között az április 8-i országgyűlési választások után is megmarad, és meggyőződésének adott hangot, hogy Orbán Viktor marad Magyarország miniszterelnöke.

A szerb államfő felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a politikai, hanem a gazdasági kapcsolatok is fejlődtek. Mint mondta, 2017-ben 1,5 milliárd euró volt a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom, ami 22,3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és már az idei év első hónapjában is 39 százalékos volt a növekedés 2017 januárjához képest.

Magyarország Szerbia hatodik külkereskedelmi partnere, és Belgrád is arra törekszik, hogy befektetéseket találjon Magyarországon, ami szintén azt mutatja, hogy évről évre jobb a kapcsolat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar kormány előrelátásnak köszönhetően a magyar támogatások már nemcsak Vajdaságba folynak, hanem például Közép-Szerbiába is.

Mint mondta Orbán Viktor miniszterelnök megmutatta, hogy számára a béke és a stabilitás politikája a fontos. Kiemelte, hogy Magyarország mindig Szerbia mellett állt az európai uniós csatlakozási tárgyalások során, és minden segítséget megadott az ország európai integrációja számára. „Szerbia mindig őszinte és megbízható partnere lesz Magyarországnak és a magyar népnek” – szögezte le a szerb államfő.