„Nem véletlen, hogy Saša Janković koalíciós partnerei azt szorgalmazzák, hogy Vajdaság köztársaság legyen, de ezt a filmet nem fogják megnézni, mert ezt a tartomány polgárai nem szeretnék” – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Aleksandar Vučić szerb államfő.

„Az ellenzék képviselőinek Koszovót illetően gyakorlatilag azonos a véleményük, de például míg Saša Janković azt mondja, hogy Koszovó már nem szerb föld, addig Vuk Jeremić azt hangoztatja, hogy Szerbia semmilyen áron sem mondhat le a déli tartományól. Habár úgy tűnik, hogy politikájuk szöges ellentétben van, azok, lényegüket tekintve gyakorlatilag azonosak” – fejtette ki véleményét Vučić és hozzátette: az az utópia, amiről Jeremić beszél, a lehető legrosszabb.

„Ők azt akarják, hogy mindent én csináljak, aztán pedig az én vállamra essen a világ összes terhe. Ezt pedig leginkább azok akarják, akik csődbe vitték az országot, megengedték Koszovó függetlenségét és Montenegro Szerbiától való elszakadását” – mondta az államfő.

„Mindezekre való tekintettel nem véletlen, hogy Janković koalíciós partnerei azt akarják, hogy Vajdaság köztársaság legyen” – állapította meg Aleksandar Vučić.

„Minden rendben van. Szerbia egy demokratikus ország, ezt a filmet pedig nem fogjuk megnézni. Nem azért, mert én, vagy valaki más nem akarja, hanem azért nem, mert Vajdaság polgárai nem akarják” – húzta alá a köztársasági elnök és emlékeztetett, hogy a Szerb Haladó Pártnak, melynek ő az elnöke, a legtöbb vajdasági községben abszolút többsége van.