Az erdőn tegnap átsuhant a szél,
szétszóródtak a sűrű lábnyomok.
Már csak a selyemlomb beszélt,
és végképp zölddé változott
szemeimben a ködös világ,
s a tükrös tó vizén is megjelent
egy múlni vágyó cirmos kis virág,
és húzta magával lelkemet.
Elfojthatatlan bársony-illata
beférkőzött sejtjeim közé,
s igérte, elvisz magával haza,
az örök szépségek fölé.
Ám az ösvény lépteim alatt
szűkülni kezdett, majd magába zárt,
s a hamvadozó vadrózsák alatt
megláttam a halált.
