A csöpp templomkertben a hamisciprusok,
tuják, vadgesztenyék
fölött a vén hárs, miként az őrangyaluk,
s holtakéi is. „Ne még!”:
sötét hajnalon mind egy élnek susog,
ki belül épp fizetett harangszóba jut,
„Mire is kellenék?”
Elunta jelenét.
S érc zúgásában kuksol, mint vadász lesen,
miközben buszra száll,
hogy részt vegyen egy nyitott feketemisén,
hol cserepes a száj,
mert a lélekaszály:
tévhit láza… s ukrán, rutén, tudomisén
aranyfogú gőgje harapja élesen:
megmutatni muszáj.
S „Ti szegény magyarok!”
hangzik majd felé gúnyosan a vár előtt,
mit népe épített, s védett hősiesen;
a gyomra kavarog,
s tudja, templomkert, hol holtak, évelők
együtt zúgják élőknek: Ne add fel te sem,
kitárhatod karod…
…vagy ahogy akarod.
