Hat nap múlva, egészen pontosan június 27-én felvételizhetnek a végzős középiskolások az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára. Eddig kellene tehát pozitív választ kapnia a Tartományi Oktatási Titkárságnak és a Magyar Nemzeti Tanácsnak arra a levélre, melyben kérik, a jogi kar tekintsen el attól a szándékától, miszerint a felvételi másnapján szerb nyelvvizsgát íratna a magyar nyelven felvételizőkkel – írja az RTV honlapja.

Nyilas Mihály illetékes tartományi titkár a június 18-ai Napjaink című műsorban azt nyilatkozta, egyelőre negatív választ kaptak a kérésre, ennek ellenére bízik abban, hogy sikerül meggyőzni a jogi kart a felvételi időpontjáig. Amennyiben nem, ismét a Vajdasági Magyar Diákszövetség pere fogja eldöntetni a diszkriminációs kérdést. Nyilas szerint még az is megfontolandó a felvételizők részéről, hogy kollektív ne jelenjenek meg a másnapi nyelvvizsgán, amennyiben az mégis kötelező lesz.

Nyilas Mihály: A lényeg az, hogy itt egyértelműen egy diszkrimináció történt, s az állam és annak szervei nem szabad, hogy ez tolerálják, hiszen egyforma feltételeket kell biztosítani azoknak is, akik nem szerb nyelven fejezték be a középiskoláikat, hiszen az ő tudásuk is megvan, ismerik a felvételi anyagát, de természetesen azon a nyelven tudják legjobban elmondani és leírni, ha az anyanyelvükön történik, mivel eddig az oktatásuk az anyanyelvükön történt. Remélem, hogy ez majd megoldódik, s arra a múlt héten arra biztattam azokat, akik a jogi karra felvételiznek, és előtte magyarul tanultak, akkor magyar nyelven felvételizzenek.

Tómó Margaréta, a Napjaink műsorvezetője azt kérdezte a tartományi titkártól, hogy ezek szerint azt tanácsolja, hogy éljenek azzal a jogukkal, amit a Vajdasági Magyar Diákszövetség kiharcolt nekik, valamint feltette azt a kérdést is, hogy mi a teendő akkor, ha a felvételizőktől mégis kérik a nyelvvizsgát?

A kérdésre Nyilas Mihály azt válaszolta, hogy ez utóbbira nem kerül majd sor, ha pedig mégis, akkor talán a legjobb megoldás az, ha a Magyar Nemzeti Tanáccsal és a mi titkárságunkkal konzultálva döntsék el, hogy mit tesznek. Az is megfontolandó, hogy nem fognak kimenni erre a pótvizsgára, mivel erre a diszkrimináció tilalma feljogosítja őket.