Vajdaság magyarsága számára nem lehet ünnep az az esemény, amellyel 1918-ban Újvidéken, a déli végek szláv lakosságának döntése következtében elszakították államától és a magyar nemzet többségétől. Ugyanakkor az ünnepléshez való jogot az itt élő szerbségtől sem vitathatjuk el, hiszen küldötteinek döntése és a nagyhatalmak jóváhagyása folytán saját akarata és évszázados nemzeti vágyai szerint alakult a sorsa – áll a Vajdasági Magyar Demokrata Párt kiadott közleményében.

Föld a szájban

Szomorú, kissé el is keserítő cikket közöl a vajdasági történésekről szombati számában a budapesti Magyar Nemzet hétvégi magazinja: Majláth Ronald írása azt a szomorú jelenséget járja körbe, hogy a vajdaságiaknak, köztük a magyaroknak is a tartomány napjaként kell majd ünnepelniük azt a dátumot, amely arról ismert, hogy akkor csatolták el ezt a térséget Magyarországtól.

„Az új államberendezésű országot történelme során többféleképpen minősítették, de a magyarság szempontjából valójában nem ez a lényeg, hanem az, hogy kisebbségi közösségünk helyzete máig érdemben alig valamicskét javult, sőt, demográfiai téren katasztrofálisan romlott a kezdeti jogfosztottsághoz képest. A történelmi tényekből világosan kitetszik, hogy a jugoszláviai, illetve a szerbiai magyarsággal szemben a délszláv állam eddig tapasztalt változatai nem tanúsítottak gondviselői magatartást, inkább potenciális ellenségként tekintettek ránk. Ezen a téren csak a legutóbbi években állt be némi változás, mindez azonban még nem pótolja az elszenvedett évszázados népesedési, gazdasági, politikai és kulturális károkat.

A VMDP álláspontja szerint tehát semmi ok arra, hogy a magyarok ünnepüknek tekintsék november 25-ét.

Az utóbbi években a két állam viszonyában beállt korábban nem tapasztalt javulásból arra lehet következtetni, hogy kitartó munkával és a megteremtett bizalom légkörének fenntartásával gyógyíthatók a történelmi traumák.

Ehhez azonban elengedhetetlen, Szerbia szuverenitásának tiszteletben tartása és megőrzése mellett, a tényleges magyar autonómia megvalósítása is” – olvasható a Csorba Béla elnök által aláírt közleményben.

Pásztor István: „Nem önmagunk megalázását jelenti, hanem a másság elfogadását”

A tartományi képviselőház kedden elfogadta azt a javaslatot, amely szerint november 25., május 15. és december 10. a jövőben Vajdaság kiemelt napjai lesznek, amelyeken a tartományi kormány kitüntetéseket ad majd át az arra érdemesnek tartott jogi vagy fizikai személyeknek, akik a kultúra, a művészet, az oktatás, a tudomány, a gazdaság, a sport, a kisebbségi jogok, valamint a nemek egyenjogúsága területén kiemelkedő eredményt értek el.