Apám ágyában aludtam tegnap Anyámnál
maradva éjszakára – Buda mint mindig hozta
amit nagyon tud: kéterkélyt roppant perspektívát
belebámulást a hegyek hullámába a fölöttük
sziporkázó piros nyelű tévéadótornyot
a lámpákat csillantó kígyóutakat a Levegőt!
a városban nemlétező téres csillagos eget
és a tágas otthon örök szűkösségét
Apám ágya elviselhetetlenül kemény: ahogy
„egészséges” – már annak akinek ez: nekem
rugalmas félpuha kell a keményen nem alszom
virrasztottam tehát – Apám hiánya elviselhetően
fájdalmas most még inkább valami csínyre lehetőség
mintha csak összekacsintottunk volna hogy míg ő
leugrik a Sportba egy fröccsre én a szekretert
kipakolhatom és elolvashatom a közös hangot
vergődően de kompromisszum nélkül
kereső kemény szerelmes leveleiket
