A berlini Schönefeld Repülőtér biztonsági emberei kiürítették a reptér épületét, mert arra gyanakodtak, hogy az egyik utas táskájában egy bomba van. A vizsgálat után azonban kiderült, a gyanús tárgy egy vibrátor volt. Miután a félreértés tisztázódott, az utasnak lehetővé tették, hogy felszálljon a repülőre, a vibrátorral együtt, írja az Independent.

A németországi repülőtereken az elmúlt tíz napban ez a harmadik evakuáció, ami miatt erős kritikákkal illetik a repterek biztonsági szolgálatait.

Kedden több tíz járatot töröltek a frankfurti, egyébként legnagyobb németországi reptéren, mert kiderült, hogy egy utas biztonsági ellenőrzés nélkül szállt fel az egyik repülőre. Azt követően azonnal minden járatot töröltek, az utasokat pedig újra átvizsgálták.

A müncheni reptéren is hasonló eset történt július 28-án, amikor háromszáz járatot töröltek szintén egyetlen utas vizsgálatának elmulasztása miatt. Ennek következtében 30.000 embernek kellett átszerveznie utazásait.

A Schönefeld reptér utasa, egy 31 éves férfi barátnőjének ajándékba vette a vibrátort, amely miatt csak a következő járattal tudott hazautazni.