Ifj. Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábbi főigazgatója lehet a Honvédkórház sürgősségi osztályának új vezetője – értesült a Népszava. Egyelőre megbízott vezetőként válthatja a személyi és tárgyi feltételek hiánya miatt távozott főorvost, Zacher Gábort, aki péntek éjfélig dolgozott.

A zentai származású Ifj. Burány Bélát (apja a 2008-ban elhunyt Burány Béla epidemiológus, néprajzkutató, szociológus és közíró) 2013-ban bízták meg az OMSZ irányításával. A posztjáról 2015-ben menesztették, miután kiderült, csúsznak a kormány által megígért fejlesztések – olvasható a magyarországi portálokon.

A Szabad Magyar Szó értesülései szerint a felek már tárgyalnak a kinevezéről, de egyelőre még nem született meg a döntés.

Nyitóképünkön ifj. Burány Béla