Az Emirates Repülőgéptársaság szóvívője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében ismertette a fejleményeket a Dubajból New Yorkba tartó járaton történt rosszullétek kapcsán. A közleményt teljes egészében az alábbiakban közöljük.

„Mostanra az összes utas elhagyta az Emirates EK203-as járatának fedélzetét. A kiszállást megelőzően az egészségügyi szervek minden utast megvizsgáltak, és 3 utast, valamint a személyzet 7 tagját kórházba szállították orvosi ellátás, és további megfigyelés céljából. Kilenc utas a repülőgép mellett további orvosi ellenőrzésen esett át, ők később elhagyhatták a repülőteret, csakúgy, mint a járat többi utasa.

100 utas lett rosszul egy New Yorkba tartó járaton

Karanténba került az Emirates Dubaiból New Yorkba tartó gépe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, miután az utasok közül legalább 100-an rosszul lettek az 500 utasból, írja a az nbcnewyork.com-ra hivatkozva az Index.hu. Más amerikai portálok több tucatról írnak, a légitársaság pedig csak annyit, hogy legalább tíz.

Az Emirates járat személyzete, valamint a földi kiszolgálásban résztvevő kollégáink szorosan együttműködtek a hatóságokkal a fedélzeti orvosi vizsgálatok során és ezek végeztével a repülőgépet újból átvehette légitársaságunk. A beérkező járat késése miatt a New Yorkból Dubaj felé visszainduló, EK204 es Adrienn előreláthatólag 3 órás késéssel szállhat fel. A Dubajban átszálló utasainknak, amennyiben a késés érinti csatlakozó járatukat, az Emirates helyi személyzete nyújt majd segítséget, hogy újrafoglalhassák repülőjegyeiket. Elnézést kérünk utasainktól az okozott kellemetlenségekért. Utasaink és személyzetünk biztonsága mindig, minden körülmények között elsődleges prioritásunk.″