Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ma az N1 televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy a beteg gyermekek külföldi kezelését rendszerbelileg oldották meg, hiszen megalakult az alap, amely a pénzt biztosítja, de ez a gyakorlatban nem működik rendesen, szavai szerint azért, mert az érintettek nem jelentkeznek, vagyis nem kérnek segítséget.

A miniszter az N1 Novi dan című műsorában elmondta, hogy a Köztársasági Egészségbiztosító Intézet 2014-ben 45 gyermeket küldött külföldi gyógyításra, míg 2017-ben ez a szám 614 volt.

Lončar hangsúlyozta, nem csak külföldre küldtek gyermekeket, hanem külföldi szakembereket hozattak Szerbiába, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen, és hogy a mi orvosaink is „megtanuljanak valamit″.

Szerbiában egyébként a ritka betegséggel küzdők nem tudják érvényesíteni az egészségügyi ellátásra való jogukat, mert egyes gyógyszerek egyszerűen nem kaphatók Szerbiában.