Kevés ember van, aki nem szereti a madárcsicsergést. Viszont az is igaz, hogy a madarak sok mindent csicseregnek. Többek között azt is, hogy amikor a magyar államvezetéshez eljutott a hír, hogy a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzésének köszönhetően Vajdaságból milyen tömeges az elvándorlás, és hogy a Fidesz hithű partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség pozíciói folyamatosan gyengültek – a szavazóbázis fogyása, valamint a Magyar Mozgalom civil szervezet megalakulása miatt –, azonnal intézkedni kellett.

A tűzoltás a Prosperitati nevet viselő alapítványon keresztül történt meg, s hogy mekkora volt a baj, arról leginkább az az adat tanúskodik, hogy eleinte mindenhol ötmilliárd forintos támogatásról beszéltek, amiből elsőre ennek azonnal a tízszerese lett, majd ehhez is hozzájött azóta még néhány tízmilliárd forint, így valahol már a 180-200 millió euró környékén tart a magyar adófizetők által pénzelt, a Vajdaságban élő magyar állampolgároknak nyújtott támogatás. És ez csak a Prosperitati Alapítvány által kezelt összeg. Emellett ott van még a Zsinagóga felújítása, az óvodai intézmények szebbé tételére szánt összegek, a fiatal vállalkozóknak, valamint a családbarát vállalatoknak nyújtott támogatások…

És most már van egy labdarúgó akadémia is, amelyet csütörtökön Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Zsemberi János, a topolyai TSC Labdarúgóklub elnöke avatott fel. A Magyar Közlöny 2016 decemberi számából kiderült, hogy a magyar kormány 3 milliárd forinttal (akkor mintegy tízmillió euró, azóta picit kevesebb) támogatta a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül az akadémia megépítését. A következő információ, amely 2017 decemberében jelent meg a Magyar Közlönyben, picit elsikkadt a közvélemény és a sajtó előtt is, viszont az akadémia akkor még 1,5 milliárd forint támogatást kapott, így összesen valamivel több mint 14 millió euróval támogatták a magyar adófizetők a topolyai akadémia felépítését, valamint azt, hogy a régi stadion helyén egy új épüljön. Emellett a jóváhagyott pénzből nemcsak a topolyai klub részesült, hanem a többségében magyarok lakta településeken működő labdarúgóklubok is. Bajsán, Temerinben, Szenttamáson, Bácskossuthfalván, Tóthfaluban, Péterrévén, valamint Zentán is újítottak fel a helyi labdarúgóklubokhoz kapcsolódó objektumokat.

Orbán: Tegyétek naggyá Szerbiát és Magyarországot! (FOTÓK)

Egy gyönyörű épület mellett egy füves, egy kombinált és két műfüves pálya is elkészült Topolyán, ahol csütörtökön Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatták fel a TSC Labdarúgó Akadémiát, amelynek a létrejöttét a magyar kormányon keresztül a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 14,25 millió euróval támogatta.

Hogy az akadémia működni fog, és sikeres is lesz, arra Zsemberi János, a Sat-Trakt cég igazgatója a garancia. Eddig is szépen építkezett a labdarúgás területén, ahogy ő maga nyilatkozta, mert nagyot álmodni. Az, hogy a magyar miniszterelnök kedvenc sportága a labdarúgás, Zsemberinek jól jött, hiszen a nagy álmokat könnyebben, gyorsabban tudta megvalósítani. Az intézmény fenntartásával, tudva Zsemberi kiváló üzleti érzékét, nem valószínű, hogy probléma lesz, annál is inkább, mert az év végén a magyar kormány a határon túli akadémiáknak általában 1 milliárd forintos (2,9 millió euró) támogatást nyújt, s nem úgy tűnik, hogy ezt a rendszert a jövőben megszüntetné.

A TSC csapata jelenleg a szerb másodosztályban, az I. ligában játszik, s már nyolc forduló alatt kilencpontos hátrányba került a második, feljutást jelentő helyen álló Zlatiborral szemben: az éllovas Inđijának 22, a TSC-nek 10 pontja van. Ezért is kockáztattam meg a címbeli állítást, hogy ez egyelőre nagy pénz, kis foci. De persze, ez nem azt jelenti, hogy ez nem változhat, de ahhoz először is szuperligás státusz kell, utána pedig európai kupaporondon való részvétel.

A fentebb említett Prosperitati Alapítvány támogatásainál sokan azt kifogásolják, hogy a cégek, vállalkozók a gépparkjaikat újítják meg, s kevés új munkahely nyílik. A labdarúgó akadémiára ez a kritika nem érvényes, hiszen a gyerekek érkezésével edzőkre, nevelőtanárokra is szükség van, vagyis az biztos, hogy néhány családot sikerült a szülőföldjén tartani.

Perceken át lehetne sorolni a labdarúgó akadémia esetében a mellette és az ellene érveket, azonban egy kérdést engedjenek meg az írás végére:

A vajdasági magyarság jelenlegi helyzetében egy labdarúgó akadémia felépítése volt-e az egyik legfontosabb, prioritást élvező tennivaló?

Azt hiszem, így van ez jól: én kérdezek, önök válaszolnak.