Saša Janković és a 381-es Polgári Blokk október 5-én, a rendszerváltás 18. évfordulóján megkezdik az aláírásgyűjtést Aleksandar Vučić leváltására.

A Szabad Polgárok Mozgalma azt szeretné, ha politikai reformok történnének, emlékeztetni fogják az embereket arra, hogy a diktatúrát igenis le lehet győzni.

— Belgrád utcáin sétálva sokkal több ember számára megnyitjuk majd a teret, hogy felfigyeljenek arra, milyen országban is élnek. Ezúttal nem szalasztjuk el a lehetőséget, hogy megtegyük azt, amit október 5-én a hatalom nem tett meg, nyilatkozta Saša Janković az N1-nek.

Október 5-e a mostani hatalom és az ellenzék szerint is szimbóluma a kihagyott lehetőségeknek, de a hatalom kiemeli, hogy az ország mostani vezetőinek történelmi eredményei vannak, az ellenzéknek pedig nincs erre válasza és programja sem.

Janković azt mondja, mindaddig tart majd az aláírásgyűjtés, amíg Vučić az ország élén van.