A szerb ipari termelés éves szinten 1,2 százalékkal csökkent szeptemberben – közölte szerdán a szerbiai statisztikai hivatal (RZS).

A RZS adatai szerint az év első kilenc hónapjában éves összevetésben 2,3 százalékos volt az ipari termelés növekedése. A szeptemberi csökkenéshez elsősorban az elektromosenergia-termelés és a bányászat járult hozzá.
A szerb külkereskedelmi forgalom hiánya 2018 első kilenc hónapjában 32,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és szeptember végén 3,82 milliárd eurót tett ki – olvasható a statisztikai hivatal közleményében.
Az év első kilenc hónapjában a külkereskedelmi forgalom összértéke 28,06 milliárd euró volt, ami 10,5 százalékos növekedés  az előző év azonos időszakához képest. Ebből az export 12,12 milliárdot, az import pedig 15,94 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi forgalom 63,7 százalékát a nyugat-balkáni ország az Európai Unió tagországaival bonyolította le.
A statisztikai hivatal szerdai becslése szerint a szerb bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 3,7 százalékkal növekedett. A hivatalos adatokat november 30-án közli a statisztikai hivatal.