Habár vasárnap este Pásztor István, a Vajdasűgi Magyar Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, jó lenne, ha pártja és a Magyar Mozgalom civilszervezet, amely öt helyet szerzett a Magyar Nemzeti Tanács választáson, elkezdene együttműködni, hétfő délelőttre kiderült, ebből semmi nem lesz.

Legalábbis ez derül ki abból a jegyzetből, amelyet a párt FB-oldala osztott meg, s amelynek alján Pásztor István neve szerepel.

„Szeretném világossá tenni, hogy az új összetételű, a Magyar Összefogás által vezetett Magyar Nemzeti Tanács minden vajdasági magyar ember érdekét kívánja képviselni, a teljes közösség érdekeit érvényesíteni, tehát azokét is, akik szavazatukkal a mozgalmas listát erősítették. Az ő szavazataik sem fognak kárba veszni, mert mi nemzetben gondolkodunk és nem ellenségeket látunk. Az ő szavazataik is fontosak, a mi számunkra azért, mert hozzájárultak ahhoz, hogy teljes képet kapjunk arról, mit akar a vajdasági magyar közösség elsöprő többsége. A népakarat mindenkit kötelez.

Én a magam részéről, az elsöprő többség támogatásával a hátam mögött, ami nemet mondott a gyűlöletre, megbélyegzésre, karaktergyilkosságokra, a tegnap esti sajtótájékoztatómon kinyújtottam a kezem a Magyar Mozgalom irányába, világossá téve, hogy új lapot kezdhetünk, tiszta lappal indulhatunk, mert a nemzet ügyei mindennél fontosabbak. Zsoldos Ferenc, sajtótájékoztatómra reagálva kijelentette, hogy az eddigi úton haladnak tovább.

Én ezt tudomásul veszem, mi ezt tudomásul vesszük, több energiát erre nem fogunk fecsérelni. A polgárok elmondták róluk a véleményüket a szavazófülke magányában, ha ők ezt nem hallották meg, mi nem fogunk hallókészüléket a kezükbe adni. A továbbiakban velük nem, csak a vajdasági magyar szavazókkal kívánunk párbeszédben lenni.” – olvasható többek között a jegyzetben.