Doppingvétség miatt visszavonták a Sepsiszentgyörgy színeiben versenyző Kolumbán Örs István címét a budapesti Nemzeti Vágta szervezői, írja a Maszol.ro alapján az Index.hu. A fiatal lovas két évig nem versenyezhet, és ugyanez vár a lóra, a csapatvezetőre és a tulajdonosra is.

A 13 éves Kolumbán Örs István Fatima nevű lovával szeptemberben Sepsiszentgyörgy színeiben versenyzett, és a lap szerint „hatalmas hajrában megnyerte a budapesti Hősök terén szervezett Kishuszár Vágtát”. A doppingeredményt kedden közölték a szervezők.

„A Szervezőbizottság eltiltotta a lovast, a csapatvezetőt, a tulajdonost és a lovat a 2019. és 2020. évi Nemzeti Vágtán és annak kvalifikációs sorozatában való versenyzéstől és bármilyen közreműködéstől” – áll a Nemzeti Vágta közleményében. Hozzáteszik: a doppingvétség miatt eltiltják Sepsiszentgyörgyöt a 2019. évi Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta futamában és annak kvalifikációs sorozatában való versenyzéstől. Mivel visszavonták a címet Sepsiszentgyörgy lovasától, ennek következményeként változott az idei Nemzeti Vágta Kishuszár Vágta döntőjének eredménye is, amely szerint a lovas versenyt a Zirc település színeiben versenyző Rigó Loretta, Virág nevű lovával nyerte” – írja a lap.

(Borítókép: A sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István a Nemzeti Vágta kishuszár vágta versenyszámának győztese a díjátadón a Hősök terén 2018. szeptember 16-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)