Különös bogarat vettem észre,
szaporán járt le s fel,
csipkés élén egy álmos
virág kihívó szirmának.
Megnyugtat a forma.
A forma, egy percre, egy órára,
vagy örökre ez a furcsa
rovar: róla mintázom
a verset, s a helyet
a tetves földön, ahol
senki sincs velem,
s közben a fény rézsút
megtörik a sötét bútorokon.
Üss vissza!
A fényben hintázva túloz
az árnyék, –
a bogárka céltalan élete,
s a fricska vagy szúrós grimasz
egy hajszálon függ vele, –
a szeretet nem elég,
mintha csak háború lenne,
a szeretet hazaárulás, és
halál jár érte!
Lám, ismét egy tetszhalott, –
a kis bogár most ügyesen egyensúlyoz,
s a halott vagy szeretet
megrohasztja az egész világot.
Üss vissza!
Nem ért a Kedves…
A Kedves nincs is; –
tudok titkot tartani.
A virág hervadtan
kókad, s múmia szirma,
tarka halál-papagáj
zörögve ismétel csak.
A kalandor forma túlél,
mint kövület,
tere egy virágszirom
csipkézett éle, s a hűvös
érintésű otromba potroh
az unalmas élet ürügye volt.
Üss vissza!
