Orbán Viktor valamikori jó barátjáról és a Fidesz gazdasági alapjait megteremtő és csúcsra járató pénztárosáról, Simicska Lajosról, kettejük viszonyának elmérgesedéséről és ennek következményeiről közölt cikket a Direkt36 oknyomozó újságíró központ két munkatársa, Pethő András és Szabó András.

A történetnek nincs hőse meg ellenhőse: az olvasó számára az lehet a legfontosabb tanulság, hogy kiderül, milyen kíméletlenül működik az a rendszer (minden olyan rendszer!), amelynél egyetlen ember kezében összpontosul minden hatalom. Még a legfontosabb volt szövetségest is eltapossák, ha a hatalom megtartásának éppen az az útja. Érdemes elgondolkodni rajta!

A cikkből az alábbiakban adunk közre részletet:


Egy átlagemberek által ritkán használt műszaki eszközt szerzett be Simicska Lajos az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó hónapjaiban. Épp az üzleti birodalmának különböző cégeit irányító vezetőkkel tartott egy megbeszélést budai irodájában, amikor belépett egyik munkatársa, és átadott neki egy sárga készüléket. Simicska kézbe vette, és berakta a táskájába, miközben elmagyarázta a többieknek, hogy ez egy olyan mérőberendezés, amely jelzi, ha a környezetében túl nagy a káros sugárzás.

„Látjátok? Már itt tartunk!” – mondta nevetgélve, de közben azt is jelezte, hogy komoly dologról van szó. Közölte, hogy olyan figyelmeztetést kapott, amely szerint fennáll a veszélye, hogy valamilyen káros sugárzást kibocsátó anyaggal próbálják őt kiiktatni. Azt nem mondta, hogy kik akarhatnak vele ilyet tenni, és azt sem árulta el, hogy konkrétan kitől kapta az erről szóló információt. Megjegyezte azonban, hogy először ugyan ő is nevetett a figyelmeztetésen, de olyan helyről érkezett, hogy úgy érezte, komolyan kell vennie. Így két sugárzásmérőt is beszerzett, és az egyiket mindig magával hordta, a másikat pedig veszprémi otthonában helyezte el.

Simicska ekkor már mintegy három éve háborúzott egykori barátjával és szövetségesével, Orbán Viktor miniszterelnökkel. Bármi is állt a sugárzásos figyelmeztetés hátterében, Simicska reakciója jól mutatta, hogy milyen magas szintre nőtt a feszültség a hosszú ideig zajló konfliktusban, amely végül Orbán teljes győzelmével zárult. Az áprilisi újabb kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska előbb bezárta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, majd nyáron megvált lényegében az összes gazdasági érdekeltségétől, amelyek azóta Orbán környezetéhez tartozó embereknél kötöttek ki…

Amennyiben kíváncsi arra, hogy Simicska miért és hogyan kapitulált Orbán előtt, olvassa el a cikket teljes terjedelmében a DIREKT36.hu-n.