Csütörtökön kora délután leállították az Emiliano Sala, argentin származású labdarúgó és David Ibbotson pilóta utáni keresést, írja a euronews.com.

Egy kisgéppel hétfőn indultak Franciaországból Walesbe, de a repülőnek nyoma veszett. Útközben Sala még jelentkezett barátainak, és azt mondta: ha nem hallanak róla az elkövetkező másfél órában, induljanak a keresésére. „Nagyon félek!” – mondta jól hallhatóan üzenetében.

A kutatás leállítását David Barker révkapitány azzal indokolta, hogy a csatornaszigetekről, Nagy-Britanniából és Franciaországból elindult mentőosztagoknak három napon át nem sikerült a gép nyomára bukkanniuk. „A túlélés szinte esélytelen” – tweetelte a kikötőmester, aki egy későbbi nyilatkozatában arra is kitért, hogy a La Manche azon a helyen, ahol elvesztették a kapcsolatot a repülővel, 100 méter mély.

„Meggyőződésem, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk” – mondta Barker.

A nantes-i és cardiffi stadionok előtt a focistára és pilótájára emlékeznek. Még mindig fohászkodunk értetek – írták az egyik mezre.