Minden szerbiai banknak kötelessége lesz, hogy a honlapján is lehetővé tegye ügyfeleinek a panasztételt. Emellett kötelező lesz feltüntetni a fogyasztóvédelmi eljárásokra vonatkozó információkat tartalmazó értesítést is.

„A pénzintézeteknek kötelességük, hogy lehetővé tegyék ügyfeleiknek, hogy interneten keresztül is panaszt tehessenek, méghozzá a bank honlapjának nyitó oldalán. A weboldalon emellett fel kell tüntetni a fogyasztóvédelmi eljárásokra vonatkozó tudnivalókat is” – közölte a Tanjug hírügynökséggel a Szerb Nemzeti Bank (NBS).

Az NBS január tizedikén hozott meg két határozatot, az egyik a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő magán-, a másik pedig a jogi személyek panasztételének módját szabályozza. Ezek a dokumentumok február 11-én lépnek érvénybe.

A pénzintézetek kötelesek lesznek minden egyes beérkezett panaszra válaszértesítést küldeni. Ilyet korábban csak az ügyfél határozott kérésére küldtek.

Az NBS közleménye szerint ezáltal az ügyfeleknek megkönnyítik a bizonyítási eljárást, ha a pénzintézettel szembeni panaszukat felsőbb fórumok, például a Szerb Nemzeti Bank, vagy a bíróság elé akarják vinni.