„Aki a keresztrejtvény szereti, az rossz ember nem lehet” – mondta Tőke János a Magyarkanizsán megrendezett III. keresztrejtvény- és a II. sudokufejtő verseny megnyitója során, amelyen a médiatámogatói szerepet vállaló lap, a Családi Kör főszerkesztőjén kívül még a főszervező, a Generáció civil szervezet tagja, Újvári Zsombor, valamint Ábel István, szervező és rejtvénykészítő köszöntötte a jelenlevőket. A versenyre, amelynek első felvonása éppen egy évvel ezelőtt Magyarkanizsán volt, hatvanöten neveztek be, így ez volt az eddigi legtömegesebb megmérettetés. A résztvevőknek másfél óra állt a rendelkezésükre, hogy megfejtsék a feladványokat: akik a keresztrejtvényfejtő versenyre neveztek be, azok egy klasszikus és egy skandináv keresztrejtvényt kaptak, a sudokusok pedig egy úgy nevezett szamuráj sudokuval kellett megbirkózniuk.

A verseny sikerességéhez nagyban hozzájárult a magyarkanizsai önkormányzat, amely termet biztosított a rendezvénynek, valamint magára vállalta a feladatok és az oklevelek nyomtatását.

Mindkét versenyszám első három helyezettje Családi Kör előfizetést, valamint oklevelet és könyvajándékot kapott, a keresztrejtvényfejtő verseny negyedik, ötödik és hatodik helyezettje szintén könyvjutalomban részesült, csakúgy, mint a három különdíjas.

A magyarkanizsai szervezők kiváló házigazdának bizonyultak, ami viszont nem volt jellemző a versenyzőkre, akik nem nagyon hagyták szóhoz jutni a vidékieket, ugyanis a keresztrejtvény- és a sudokufejtő verseny során is begyűjtötték az első helyezéseket. A sudokusok között kimagaslott Bicskei Anna matematika tanár, aki nagyon rövid idő alatt és hibapont nélkül oldotta meg a feladványt.

A keresztrejtvényfejtők első három helyezettje is egy-egy hibapontot vétett, így az időeredményük határozta meg a sorrendet. A leggyorsabb Fejős László volt (a zentai versenyen ötödik volt), őt követte az óbecsei Esztelecki László (augusztusi helyezéséhez képest két helyet javított), míg a képzeletbeli dobogóra az augusztusi verseny ezüstérmese, Both Mihály állhatott fel.

A verseny nemzetközi jelleget öltött, ugyanis többen is érkeztek Magyarországról, akik közül Nagypál Istvánné, valamint Nagy Mária voltak a legsikeresebbek.

A résztvevők és az őket elkísérő versenyzők közül többen is aláírták azt a petíciót, amelynek a célja, hogy ne zárják be az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolát.

A magyarkanizsai verseny legjobbjai és a különdíjasok (fotó: Révész Róbert)

A keresztrejtványfejtő verseny legjobbjai:
1. Fejős László (Magyarkanizsa);
2. Esztelecki László (Óbecse);
3. Both Mihály (Zenta);
4. Nagypál Istvánné (Jászapáti);
5. Nagy Mária (Jászjákóhalma);
6. Túri Gábor (Magyarkanizsa).

A sudokfejtőverseny dobogósai:
1. Bicskei Anna (Magyarkanizsa);
2. Bicskei Károly (Magyarkanizsa);
3. Kávai Andor (Kispiac).

A legrutinosabb versenyző: Sóti Máté (Magyarkanizsa);
A legtávolabbról érkező versenyző: Hulvej Réka (Nyíregyháza);
A legfiatalabb résztvevő: Balog Kornél (Törökkanizsa, 2003-as születésű).

A versenyről készült bővebb beszámoló a Családi Kör február 14-ei számában jelenik meg.

Nyitóképünk a III. keresztrejtvény- és II. sudokufejtőversenyen készült (fotók: Révész Róbert)