Marko Đurić, a Koszovó ügyi iroda igazgatója és a Szerb Haladó Párt tagja bejelentette, április 12-én Újvidéken, 19-én pedig Belgrádban szerveznek ellentüntetést a Szerbia Jövője kampány keretében, írja a Beta.

Đurić a Pink televíziónak elmondta, ezeken a találkozókon a polgárok minden erejükkel fellépnek pedig az ellenzéki tüntetésekkel szemben, majd hozzátette, családos emberek is megjelennek majd a találkozón.

— Óriási tömeget látnak majd, akik nem értenek egyet az erőszakkal, mondta Đurić.

Hozzátette, több dolog is amellett szól, hogy rendkívüli választásokat tartsanak, az egyik pedig az ellenzék egyes képviselőinek viselkedése, akik mindenáron egészségtelen politikai klímát szeretnének kialakítani. A választások kiírásáról viszont, mint mondta, az ország és a régió helyzetének figyelembevételével döntenek majd, de hozzátette, hogy sokuknak nagyon sürgős lenne Aleksandar Vučić hatalmának megdöntése.

— Szerbia legbefolyásosabb embere, mindannyian tudjuk ki az, aki éveken keresztül meghatározta, hogy ki legyen a kormány tagja, nagyon nagy eséllyel hamarosan jogerősen több év börtönbüntetést kap, és ő pedig készen áll, hogy hatalmas pénz fektessen be, mondta Đurić.