Tévesen szavazott négy fideszes EP-képviselő, köztük a vajdasági Deli Andor is, amikor arról volt szó, hogy adóparadicsomnak számít-e Magyarország. Egy napja még hétből heten gondolták azt, hogy erre a kérdésre igen a válasz. Többen azonban ma a szavazatuk megváltoztatását kérték. Hárman viszont továbbra is kitartanak a minősítés mellett – írja az Eurológus.

Megosztottá vált a Fidesz EP-frakciója azzal kapcsolatban, hogy Magyarország adóparadicsom-e, vagy sem. Kedden az Európai Parlament plenáris ülése elé került az a jegyzőkönyv, amelyet egy parlamenti különbizottság készített egy éves vizsgálódás után.A dokumentumban a többi között javasolják egy európai pénzügyi rendőrség és pénzügyi információs egység létrehozását, európai pénzmosás elleni szervezet felállítását, a több tagállamban működő aranyvízum- és aranyútlevél megszüntetését. Megállapították azt is, hogy hét ország mellett Magyarország is adóparadicsom-szerűen működik, mert a jogrendszere hozzásegíti a nagy cégeket az agresszív adótervezéshez, ami az adózás kijátszásához vezet.

A szavazáson mind a hét jelen lévő fideszes EP-képviselő – hasonlóan egyébként az EP túlnyomó többségéhez – igen-nel szavazott. Igen ám, azonban szerdára közülük négyen megváltoztatták a véleményüket és a leadott szavazatokat.

Szájer József, Deutsch Tamás, Kósa Ádám és Deli Andor mégsem fogadta el a jelentést, nevük már a „szavazatok helyesbítései” rovatban látható (173. oldal).

A maradék három képviselő (Erdős Norbert, Gál Kinga és Bocskor Andrea) még tarja magát tegnap álláspontjához, mely szerint Magyarország adóparadicsom, és hogy Brüsszel kapjon még több jogot az adókikerülések elleni küzdelemben.

________________________________________________________________________________________

Nyitóképünkön Deli Andor és Deutsch Tamás  (fotó: Beliczay László/MTI)