Rendkívül szoros a verseny az isztambuli főpolgármesteri székért a török helyhatósági választáson. Erdogan pártja szerint ők nyertek 4000 vokssal. Az ellenzék szerint ők, 28 000 szavazattal, írja a hvg.hu.

Rendkívül szoros a verseny az isztambuli főpolgármesteri címért, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje versenyez. Több hírportál szerint Erdogan pártja kikapott, de az eredmény hivatalosan még nem ismert.

A vasárnapi helyhatósági választásokon több nagyvárosban is szoros eredményt alakult ki, Ankarában és Isztambulban sincs még hivatalos végeredmény, Ankarát azonban elveszíthette Erdogan pártja, ahogy jó eséllyel Isztambult is.

A CNN Türk vasárnap késő éjjel le is állt a választási eredmények közlésével, úgy, hogy isztambuli eredmény még nincs, a választási eredmények feldolgozottsága a legutolsó hivatalos közlés szerint 98,5 százalékos, 120 ezer szavazatot még nem számoltak össze, vagy nem publikálták annak eredményét.

Erdogan kormányzó pártja azonban – ha minden a számára legrosszabb forgatókönyv szerint alakul – elveszítette Ankarát, Isztambult, Izmirt és Antalyatis. Korábban Erdogan Isztambulban azt mondta: „el kell fogadnunk, hogy megnyertünk és el is vesztettünk néhány várost, ez így működik demokráciákban.”

A kutatások előre jelezték, szoros verseny lesz a nagyvárosokban.