Kezdeményezte a létszámstop megszüntetését az oktatásügyben Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter, tudatja az N1.

A létszámstop megszüntetése nagy jelentőséggel bírna az oktatásügyben dolgozók részére, ahol mintegy 26 ezren meghatározott idejű szerződéssel dolgoznak. Az érintettek általában fiatalok, albérletben élők, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, nem tudnak normálisan élni, családot alapítani, mondta Šarčević.

A miniszter hétfőn a Fiskális Tanács képviselőivel tárgyalt, akiknek elmondta, hogy ez a lépés hozzájárulna a natalitás ösztönzéséhez is, hiszen az oktatásügyben dolgozók 96 százaléka nő.

Šarčević szerint ez semmiképp sem veszélyeztetné a költségvetést, hiszen ezeket az embereket eddig is az állami kasszából fizették. Amennyiben megkezdődne a létszámstop megszüntetésének fázisokban történő bevezetése, az oktatásügyben dolgozók az elsők között kellene, hogy legyenek. Létezik erre egy egyszerű mechanizmus. A miniszter szerint mindenki, aki egy évnél régebb óta meghatározott idejű szerződéssel dolgozik, állandó munkaviszonyt létesíthetne. Ez csak adminisztráció és jószándék kérdése, tette hozzá Šarčević.