A niši bíróság kérésére pénteken a belgrádi második alapfokú ügyészségen kihallgatták Zoran Babićot, a Koridori Srbije vállalat igazgatóját, aki a doljevaci fizetőkapunál történt közlekedési balesetet követően benyújtotta lemondását.

A meghallgatáson Babić azt mondta, nem tudja, hogy pontosan mi történt január 31-én, mert a baleset pillanatában a Škoda Superb típusú autójának hátsó ülésén aludt.

Doljevaci tragédia: Hatalmas sebességgel, fékezés nélkül érkezett a Škoda Superb (VIDEÓ)

A közösségi oldalakra felkerült az a felvétel, amely a doljevaci fizetőkapunál történt halálos balesetet örökítette meg. A felvételen jól látható, amint a Volkswagen Passat személygépkocsiban ülő sofőr éppen fizeti az autópályadíjat, amikor mögé megérkezik egy Opel Astra.

Sofőrjét halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják.

– Babić elmesélte, hogy a félelmetes csattanásra ébredt fel, és az ütközés erejétől a hátsó ülésről az anyósülésre zuhant, térdében erős fájdalmat érzett, ami miatt eszméletét vesztette, majd a következő, amire emlékszik, az az, hogy a mentőállomáson ébredt – nyilatkozta a Blic napilapnak egy, a vizsgálat részleteibe beavatott személy.

A forrás szerint Babić azt mondta, hogy a jármű vezetője felelősségteljesen viselkedett és már évek óta ő volt a személyi sofőrje. Hozzátette, hogy soha nem fogyasztott alkoholt és mindig óvatosan vezetett.

FRISS! Zoran Babić benyújtja lemondását

Szerbia belügyminisztere, Nebojša Stefanović pénteken közölte, hogy a Koridori Srbije igazgatója, Zoran Babić a Niš-Leskovac autóúton történt halálos baleset miatt benyújta lemondását. A belügyminiszter nyilatkozata szerint Zoran Babićot nem terheli személyes felelősség a történtek miatt, mivel nem ő vezette azt a Škoda Superb személygépkocsit, amelyik a doljevaci fizetőkapunál nem lassított, hanem nagy sebességgel belerohant a fizetőkapunál várakozó Opel Astrába.

A niši alapfokú ügyészség D. S. ellen folytat vizsgálatot, súlyos közlekedési baleset okozása miatt, amelyben az ötvenkét éves Stanika Gligorijević életét vesztette, öt másik személy pedig megsérült.