Amikor a Szabad Magyar Szó újságírója arról érdeklődött Pásztor Istvánnál, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökénél, hogy a párt testületileg elhatárolódik-e a törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának szexista kijelentésétől, Pásztor István azt mondta, hogy „Kovács Elvira nyilatkozatával megtörtént a testületi elhatárolódás”. A válaszból kiderült, hogy a VMSZ nem érzi úgy, hogy esetleg közleményt kellene kiadnia az üggyel kapcsolatban, és nem is fogja indítványozni az idegenforgalmi szervezet igazgatójának, a haladó párt tagjának a leváltását.

Törökbecsei tanács Vučićnak: „Ahhoz, hogy jól megtanuljon magyarul, le kell feküdnie egy magyar nővel”

A törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet igazgatója Saša Dujin Aleksandar Vučić szerb elnök törökbecsei látogatása során azt mondta, hogy ebben a községben úgy tartják, akkor lehet a legjobban megtanulni magyarul, ha az illető lefekszik egy magyar nővel. Mindezt élőben közvetítette több televízió is, többek között a Pink is, írja a 021.rs portál.

A vasárnap esti Vojvodina–Partizan mérkőzésen a vendégszurkolóktól érkező sértések (félig magyar, félig usztasa) azonban már átlépték a VMSZ ingerküszöbét, legalábbis ami a közleményírást és -küldést illeti, ugyanis a párt szerint „a vasárnap lezajlott és megszakított, botrányba fulladt Vojvodina–Partizan labdarúgó mérkőzés arról árulkodik, hogy a futballhuligánok primitivizmusa legfeljebb nem volt látható egy ideig, azonban a legkevésbé sem tűnt el.” – áll a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a VMSZ szerint „a nemzeti alapon történő sértegetésre, soviniszta rigmusok skandálására a primitivizmus nem lehet magyarázat. Az, hogy futballhuligánok verekszenek, rendbontás. De az, hogy szurkolás helyett nemzeti közösségek ellen uszítanak, nem más, mint nemzeti türelmetlenség szítása, ami nem a társadalom egészének állapotáról beszél, de vészcsengőként jelzi, hogy a közbeszéd, a viselkedésmód, az indulatok megengedhetetlen irányba mozdultak el.”

A magyarok sértegetése miatt szakadt meg a Vojvodina-Partizan mérkőzés

Tizenöt percig állt a játék a Szerb Szuperliga alapszakaszának utolsó fordulójában megrendezett Vojvodina-Partizan labdarúgó-mérkőzésen, miután a belgrádi vendégszurkolók a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták abba a „félig magyar, félig usztasa” rigmusok skandálását. Emiatt a találkozó játékvezetője, Miloš Đorđić úgy döntött, hogy megszakítja a mérkőzést, s ő, valamint a segédjei is az öltözőbe mentek, s így tettek a játékosok is.

A Vajdasági Magyar Szövetség szerint „a sovinizmusba oltott gondolkodásnak és viselkedésnek a törvény erejével kell gátat szabni, vagyis ezt bűncselekményként kell kezelni, mivel csak így lehet kellő mértékben tudatosítani, hogy a sovinizmus nem tolerálható és a primitív viselkedés nem mozdulhat el a nemzeti türelmetlenség szítása irányába” – olvasható a VMSZ közleményében, amely azzal zárul, hogy az ilyen és hasonló esetek ne forduljanak elő, abban az igazságügyi szerveknek komoly felelőssége van.

__________________________________________________________

Nyitóképünkön a Partizan kapusa, Vladimir Stojković kérleli a belgrádi szurkolókat, hogy hagyják abba a „félig magyar, félig usztasa” rigmusok skandálását a Vojvodina–Partizan mérkőzésen