Úgy tűnik, a Szerb Radikális Párt vezére, Vojislav Šešelj április 9-én bal lábbal kelt fel, s aki csak egy kicsit is idegesítette az elmúlt napokban, azt jól kiosztotta a Twitteren. A sort Aleksandra Jerkovval, a Demokrata Párt tagjával kezdte, akit nemcsak sértegetett, de meg is fenyegetett. Jerkov után a korábbi sportkommentátor, Milojko Pantić következett, majd a radikális vezér kis szünet után visszatért Jerkovhoz.

Na, de ne csapongjunk, menjünk szépen sorban, időrendben.

A hágai börtönt is megjárt Šešelj Jerkovot libának nevezte, s azt üzente neki, hogy a fejét kátránnyal keni majd.

„Aleksandra Jerkov azt állítja, hogy Aleksandar Vučić garantálja, hogy a hajam szála sem görbül majd meg. Én meg Aleksandra Jerkovnak azt garantálom, hogy az ő fejéről az összes hajszál eltűnik majd, s a fejét kátránnyal kenik be, s libatollat ragasztanak rá, hogy szépen látszódjon, hogyan néz ki a szerbiai politikában tevékenykedő libának a feje” – írta Šešelj.

Ez a bejegyzése után nem sokkal azt a Milojko Pantićot vette elő, aki igen aktív szerepet vállal a szerbiai városokban zajló tüntetéseken:

„No, az a szaralak Milojko Pantić, aki meggyőzte saját magát, hogy sportújságíróból értelmiségivé válhat, harsányan bejelneti, hogy a šešeljizmus már a múlté. Nemsokára megba… az anyját, hogy bebizonyítsam neki, a šešeljizmus él és virul, s hogy olyan állapotban van, hogy képes az áruló csőcseléket eltakarítani” – írta kedden a második bejegyzésében a radikálisok vezére.

De úgy látszik, Jerkovnak rövid időn belül másodszor is sikerült Šešelj tyúkszemére lépnie, mert dél körül a politikus a következőket írta:

„Na, már megint az az Aleksandra Jerkov, hogy a kutya ba… meg az usztasa anyját, intézményesített védelmet kér, ahelyett, hogy már rég az illetékes szabálysértési bíró által meghozott büntetés letöltését töltené, mivel több alkalommal is háborús bűnösnek nevezte a szerb politika legtekintélyesebb és bizonyítottan tudós emberét”.