Ismét az adorjáni Hejberger Konrád nyerte a Salgótarjáni Szakképzési Centrum, a Stromfeld Szakgimnázium és a graphIT Kft. által második alkalommal megrendezett „Az év Solid Edge diáktervezője” országos versenyt – olvasható a szervezők által küldött közleményben.

Az előselejtezők után idén  négy szakgimnáziumból és négy egyetemről, illetve főiskoláról jutottak be versenyzők a döntőbe, melyet április 25-én és 26-án tartottak a Salgótarjáni Szakképzési Centrum, illetve a Stromfeld oktatótermeiben. A tavalyi győztes, az adorjáni Hejberger Konrád például egy olyan szúrófűrésznek a kész tervpályázatával kvalifikálta magát, amelyet akár a legnagyobb cégek gyártásba is adhatnának – jelezte a Siemens tervezőprogramját, a SOLID EDGE-et forgalmazó graphIT Kft. mérnökgárdája, akik az immár második alkalommal megrendezett országos verseny szakmai lebonyolítását vállalták.

A második és a negyedik helyen is vajdasági származású diák végzett: aHejberger Konrád mögött az oromhegyesi Vörös Tamás szerezte meg a második helyet, a negyedik pedig a magyarkanizsai Remete Bence lett.

A verseny végeredménye:

1. Hejberger Konrád (Neumann János Egyetem)
2. Vörös Tamás (Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
3. Magyarics Norbert (Elte Savaria Egyetemi Központ)
4. Remete Bence (Neumann János Egyetem)
5. Szabó Krisztián Márk (Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziuma és
Szakközépiskolája)
6. Pádár Márk (Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

A Kossuth Rádióban Tarnóczi László beszélgetett a három vajdaságival. A műsor ide kattintva hallgatható meg.