Polgári engedetlenséget gyakorolva pénteken rövid időre blokád alá vette Belgrádban a Knez Miloš és a Kralj Milan utcák kereszteződését a Dveri mozgalom, így figyelmeztetve a hatalomgyakorlókat, tudatja az N1 Televízió.

„Elnézést kérünk a közlekedés minden résztvevőjétől, amiért forgalmi dugót okoztunk, és rövid időre ellehetetlenítettük számukra a hazatérést, de a gátlástalan és felelőtlen hatalomgyakorlók ellen szükséges bevetni a polgári engedetlenség minden formáját” – áll a Dveri közleményében.

A szervezet felszólította a polgárokat, hogy csatlakozzanak a köztársasági elnöki hivatalnál létrehozott „Szabad övezetben” a mindennapos ügyelethez és hozzátették, az útblokád figyelmeztetés volt a hatalomgyakorlók irányába, hogy nem csinálhatnak, amit akarnak, és nem hagyhatják a végtelenségig figyelmen kívül a polgárok követeléseit.

Nyitókép: N1 Televízió