Meghalt Niki Lauda, a háromszoros világbajnok Forma 1-es pilóta. Halálhírét családja közölte – jelentette be az osztrák közszolgálati televízió, az ORF. Niki Lauda 70 éves volt és súlyos beteg, tüdőátültetésen is átesett.

A közlemény szerint Lauda békésen elaludt.

Niki Lauda 8 hónappal ezelőtt esett át tüdőátültetésen, utána két hónapot kórházban volt. Január elején lett ismét rosszul, azóta folyamatosan kezelték, de állapota egyre romlott. Az utolsó napokban leálltak a veséi.

Niki Lauda háromszor nyert világbajnoki címet a Forma 1-ben (1975, 1977, 1984). Az egyetlen, aki a két legsikeresebb csapat, a Ferrari és a McLaren színeiben is világbajnokságot nyert.

Visszavonulása után két légivállalatot alapított (Lauda Air, Niki). Üzletemberként tért vissza a Forma–1-be, előbb a Ferrari majd a Jaguar tanácsadója, lett, utóbbinak csapatmenedzsere is. Később a Mercedes résztulajdonosa lett.

1976-ban a Nürburgringen rendezett német nagydíjon egy balesetben életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, miután kocsija kigyulladt. Nagy mennyiségű mérgező gázt lélegzett be. A baleset nyomait élete végéig viselte.

Különc volt a sportágban

Lauda 1949. február 22-én született Bécsben. Mágnáscsalád sarjaként nem támogatták versenyzői ambícióit, ezért 30 ezer fontos bankkölcsönnel vásárolt magának helyet a March-csapatnál, ahol 1971-ben és 1972-ben versenyzett. 1974-ben a legendás Ferrari versenyzője lett, majd a következő évben megnyerte a világbajnokságot is a Scuderia pilótájaként.

Híres volt arról, hogy ridegen racionális megközelítéssel kezelte a versenyzést. Nem ragadta el a szenvedély, mindig csak akkora kockázatot akart vállalni, amekkora feltétlenül szükséges volt. A megjelenésével, a stílusával, a furcsa akcentusával és a hozzáállásával nem szerzett magának sok barátot a versenypályákon, általában különcnek tartották őt.

Pályafutása legismertebb versenye az 1976-os Német Nagydíj volt. Ahogy azt a Hajsza a Győzelemért című filmben is megörökítették, az osztrák pilóta túl veszélyesnek tartotta a versenyzést a Nürburgring eredeti változatán, de a versenyt megtartották. A Ferrari versenyzője a futam 2. körében a védősávnak ütközött, az autója lángokba borult, és súlyos sérülésekkel szállították kórházva annak ellenére, hogy Arturo Merzario, Lunger, Guy Edwards és Harald Ertl kimentette őt a roncsból.

Lauda maradandó égési sérüléseket szenvedett, mérges gázokat lélegzett be, károsodott a tüdője és vérmérgezéssel is kezelték. Megszállottságát jelzi, hogy kritikus állapotán felülkerekedve mindössze két versenyt hagyott ki, és 6 héttel később, az Olasz Nagydíjon már rajthoz állt.

A Fudzsiban megrendezett Japán Nagydíj előtt özönvízszerű eső zúdult a pályára, ismét felmerült, hogy veszélyes versenyezni, de a tévés közvetítés nyomása miatt végül elrajtolt a mezőny. Lauda nem vállalta a kockázatot, 2 kör után önként visszalépett a versenytől, részben azért, mert a sérülései miatt nem tudott pislogni. Hunt a 3. helyen ért célba, és 1 pontnyi előnnyel világbajnok lett. A kettejükről szóló filmben őt és riválisát, James Huntot tűzként és vízként mutatták be, de a két pilóta általában jól kijött egymással és kölcsönösen tisztelték a másikat.

A Ferrari és Lauda kapcsolata megromlott a ’76-os bajnoki cím elvesztése miatt, de az osztrák pilóta 1977-ben ismét világbajnok lett. A szezon vége előtt azonban elhagyta a Ferrarit, a következő két szezont Bernie Ecclestone csapatánál, a Brabhamnél töltötte. Közben megalapította első légitársaságát, a Lauda Airt, a Kanadai Nagydíj során pedig közölte, azonnal visszavonul, mert nincs kedve körbe-körbe autózni.

Repült, de közben a McLarennel visszatért

Lauda 1982-ben visszatért az F1-be a McLarennel, miután meggyőzték a főszponzort, hogy továbbra is képes nyerni. Az osztrák pilóta már a harmadik futamon győzött. 1983-ban nem kapott versenyképes autót, így elmaradt a futamgyőzelem, ráadásul a feltörekvő Alain Prost is csatlakozott a McLarenhez a szezon végén.

Még mielőtt a feltörekvő Prost a fejére nőtt volna, Lauda megnyerte pályafutása harmadik világbajnoki címét, mindössze fél pont előnnyel csapattársa előtt. 1985-ben ismét gyenge volt az autója, sérülés miatt kihagyott futamokat is, majd felhagyott a versenyzéssel. Máig ő az egyetlen, aki a Ferrarival és a McLarennel is bajnok lett.

Lauda 1985 után elsősorban légitársaságával foglalkozott, saját maga is repült, később azt mondta, a repülés fegyelemre és a szabályok betartására tanította őt. Cégvezetőként drámai pillanatokat is megélt, amikor 1991 májusában Boeing típusú gépe 233 emberrel a fedélzetén Thaiföldön lezuhant. Lauda később kikényszerítette, hogy a gyártó ismerje el a felelősségét.

Első légitársasága, a Lauda Air 2000-ben beolvadt az Austrian Airlines-ba, az alapító 2003-ban új céget hozott létre FlyNiki néven, ami a később csődbe ment Air Berlin tulajdonába került. 2018 márciusában Lauda visszavásárolta a céget, majd Laudamotion néven továbbadta azt a Ryanairnek, és ma is működik.

Menedzserként is visszatért az F1-be

Lauda a versenyzői pályafutása után sem fordított hátat az F1-nek.

1993-tól a Ferrari tanácsadójaként dolgozott, 2001-től csatlakozott a mai Red Bull Racing jogelődje, a Jaguar F1-es csapatához igazgatói pozícióban. Szokatlan módon a főnök saját maga is kipróbálta a csapat egyik autóját, 2002 januárjában a 2001-es R2-essel tett meg néhány kört Valenciában. A szezon végén azonban kirúgták a csapattól.

Korábbi csapatfőnökével, Bernie Ecclestone-nal is barátságot ápolt, az RTL szakértőjeként rendszeresen elutazott a versenyek helyszíneire. Jellemző rá, hogy 20 év után a 2017-es szezonzárón egyik pillanatról a másikra, váratlanul jelentette be, hogy felhagy ezzel a munkával, megdöbbenést keltve a műsorvezetőben is.

Menedzserként Lauda nem alkotott kiemelkedőt egészen addig, amíg meg nem kezdődött a sikerszéria a Mercedesnél. Amikor a német vállalat nem jutott egyről a kettőre a 2010-ben újjáalakított gyári csapatával az F1-ben, a vezérigazgató Dieter Zetsche felkérte Laudát, hogy segítse a résztulajdonosként belépő, azóta az F1 történetének legsikeresebb csapatfőnökévé váló Toto Wolff munkáját.

Laudának nagy szerepe volt abban, hogy Ross Brawnnal közösen elcsábítsák Lewis Hamiltont a McLarentől. Hamiltont mindenki bolondnak tartotta, de már 2013-ban futamot nyert a Mercedesszel, 2014 óta pedig csak Nico Rosberg tudta őt legyőzni az Ezüstnyíllal, eddig öt világbajnoki címet nyert és a sportág történetének egyik legeredményesebb tagja lett.

Noha korábban Wolff is versenyzett, a menedzsmentben elsősorban Lauda volt az, aki sportolóként felépített hitelét is latba vetve kezelte a pilóták vadhajtásait, főleg, miután 2014-ben kiderült, hogy Hamilton és Nico Rosberg csapaton belül küzdhet a világbajnoki címekért. Komoly érdemei voltak abban, hogy az istálló ne zuhanjon össze a két pilóta elmérgesedő munkakapcsolata miatt. (gphirek.hu)