Ma este tartják az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak első tévévitáját a floridai Miamiban, az NBC televízió, az MSNBC hírcsatorna és a spanyol nyelven sugárzó helyi Telemundo szervezésében. A párt szabályai szerint csak azok a jelöltek vehetnek részt a vitában, akik máris teljesítettek bizonyos támogatottsági feltételeket. Mivel 20 ilyen jelölt van a 25 között, az első tévévitát két részben, ma és holnap tartják. A 10-10 résztvevőt sorsolással osztották be, de a pódiumon az eddig mért támogatottság alapján helyezkednek majd el: a legnépszerűbbek középen fognak állni.

Emlékezetes, hogy a 2016-os elnökválasztásra való felkészülésben 17 republikánus aspiráns volt, akiket szintén két csoportra osztott a párt, de a kisebb, kevésbé esélyes csoport délutánra kitűzött vitáját az abban megjelenők lealacsonyítónak érezték és nézettsége is alacsony volt. A demokraták ezt a melléfogást igyekeznek elkerülni a véletlenszerű csoportosítással.

Az is 2016-ban történt, hogy a jobboldal dicsekedett saját jelöltjeinek sokaságával – mondván, hogy rengeteg kiváló politikusuk van (akiket végül egy dilettáns győzzött le) – míg a baloldalon akkor csak Hillary Clinton volt külügyminiszternek és Bernie Sanders független, de demokrataként induló (az USA-ban ez is lehetséges) szenátornak volt esélye.

Most fordult a kocka, és a demokrata táborban van soha nem látott számú jelölt, akiknek döntő többsége valóban sikeres fiatal politikus. Az is igaz viszont, hogy az eddigi közvélemény-kutatások alapján a két legidősebb, Joe Biden volt alelnök és Bernie Sanders vezeti egyelőre a mezőnyt.

USA-2020 cmű új rovatunkban folyamatosan beszámolunk majd a tévéviták, az előválasztások és a jövő évi választási idény legfontosabb híreiről. A következő napokban bemutatjuk majd mindkét párt jelöltjeit, valamint az esetleges független, ill. törpepárti jelölteket is.

Nyitóképünkön a szerda esti tévévita résztvevői láthatók ábécé-sorrendben: Cory Booker szenátor (New Jersey), Julián Castro (volt San Antonio-i, Texas, polgármester, Barack Obama városrendészeti minisztere), Bill De Blasio New York-i polgármester, John Delaney volt kongresszusi képviselő (Maryland), Tulsi Gabbard kongresszusi képviselő (Hawaii), Jay Inslee kormányzó (Washington állam), Amy Klobuchar szenátor (Minnesota), Beto O’Rourke volt kongresszusi képviselő (Texas), Tim Ryan kongresszusi képviselő (Ohio) és Elizabeth Warren szenátor (Massachusetts).