Hajós temetést rendeznek hamarosan a Hableány-tragédia két magyar áldozatának – számol be a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy L. László kapitány és P. János matróz hamvait tartalmazó urnákat a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni. A cég állja a hajós temetés teljes költségét.

A Magyar Nemzet több független hajózási szakemberrel egyeztetve rekonstruálta a tragédia pillanatait. Eszerint a Viking Sigyn, melynek sem a kapitánya, sem a személyzete nem vette fel a kapcsolatot a Hableány személyzetével az előzést megelőzően, éppen a Margit hídnál a középső pillérnyílásnál hajózott volna át. A Sigyn másodikként érkezett a híd alá, és ezt nem tehette volna meg, nem hajózhatott volna be a pillérnyílásba úgy, hogy egy másik hajó már ott tartózkodott.

A lapnak nyilatkozó szakértők arról is beszéltek, hogy nem értik, hogy fordulhatott elő, hogy egy ekkora hajó úgy előzött, hogy nem adott ki figyelmeztetést a többi hajónak. Szerintük a nyomozás során elemezni kell, hogy nem kellett-e valami okból sietnie a Viking Signynek, például, hogy nehogy beragadjon a főváros belső szakaszán, mert az áradás miatt már nem fért volna át a hidak alatt.

A tragédiához nagyban hozzájárulhatott a Viking Sigyn speciális orra, amely 8-10 méteres hosszúságú, víz alatti torlóhullámokat vetett maga előtt, és ezek fordították a szállodahajó elé a magyar sétahajót. A Sigyn az orrkiképzése miatt lefelé nyomva letarolta a Hableányt. A szállodahajó ekkor már nem tudott kitérni balra, és 200 méterre a híd előtt sem volt képes jelentősen lassítani, mert ha kitér a folyó sodorirányából, úgy a hídpillérnek ütközik, ha pedig lassít, olyan sodródásba kerül, hogy emiatt keresztbe fordul.

Azonosították a tragédia 26. áldozatát

Azonosították a múlt hét vasárnap Csepelnél megtalált holttestet, egy 60-as éveiben járó dél-koreai nő az.

A balesetben 24 koreai és két magyar állampolgár vesztette életét, két áldozatot keresnek még.